A szingli lét drámája
„Ha nem szorítsz úgy kebledre,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, míg álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva dőlsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok.”
(József Attila)
A mi változó világunkban egyre inkább megjelenik az a nőtípus, aki az önértékeléséhez nem a magánszféra és az ahhoz kapcsolódó tervek realizálódását, hanem elsősorban a munkát és a teljesítményt igenli elsősorban. Ezek a nők gondolatilag bár vágynak családra, gyermekre, a tartós férfi-nő kapcsolatra, mégis tagadják, megalkuvásnak tartják ha bizonyos terheket kell(ene) vállalniuk. Olyan ideális férfit, szerelmet keresnek, ami megéri számunkra azt, hogy a másik kedvében járjanak. Sajnos ezt az illúziót csak hosszabb, de inkább rövidebb ideig – általában csak a férfi megszerzéséig – élik át, majd csalódnak. Egyre jobban kettéválik az életük: előnyben és előtérben a munka és ezzel párhuzamosan a „mindent elsöprő szerelem” keresése, „kergetése”, mindaddig, míg nagyon „ketyegni nem kezd a biológiai óra”, és akkor…
Dr. C. Molnár Emma
A Nő Ezer Arca ügyvezető igazgató,
pszichoterapeuta
További információ: www.anoezerarca.hu
Hozzászólás zárolva.