A velünk élő rasszizmus

A legtöbb történész 1955. december 1-jét tartja az Egyesült Államokban a modern polgári jogi mozgalom kezdetének. Ez volt az a nap, amikor egy ismeretlen varrónő Montgomeryben, Alabamában, megtagadta, hogy átadja a buszon a helyét egy fehér utas számára. Ezt a bátor asszonyt, Rosa Parks-t letartóztatták és bírság megfizetésre ítélték a városi rendelet megsértéséért, de magányos dacolásával olyan mozgalmat indított, amely Amerikában lezárta a jogi szegregációt, és inspirációt adott a szabadságszerető emberek számára mindenütt.

Rosa Parks Tuskagee-ben született 1913. február 4-én Rosa Louise McCauley néven, egy asztalos és egy tanárnő lányaként. Mikor szülei elváltak, Rosa édesanyjával Montgomery mellé, Pine Level-be költözött. Rosa 1932-ben feleségül ment Raymond Parks montgomery-i borbélyhoz, aki a NAACP fekete polgárjogi szervezet tagja volt. Házassága után Rosa több különböző munkakörben is dolgozott, volt többek között házvezetőnő és kórházi segédnővér is. Férje sürgetésére 1933-ban befejezte középiskolai tanulmányait. Annak ellenére, hogy a Jim Crow-törvények megnehezítették a feketék politikai szerepvállalását, Parksnak harmadszori próbálkozásra sikerült elérnie, hogy felvegyék a szavazók jegyzékébe. 1943 decemberében Parks aktív szerepet vállalt a polgárjogi mozgalomban, csatlakozott a NAACP montgomery-i szervezetéhez, és a szervezet elnöke, Edgar Nixon titkárnője lett.

A Jim Crow-törvények értelmében a feketéket és fehéreket a déli államokban az élet minden területén elszigetelték egymástól, így a tömegközlekedési eszközökön is. A busz- és vasúti társaságok nem biztosítottak külön járműveket a más bőrszínűek számára, de egyiken-másikon külön üléseket tartottak fenn fehéreknek és feketéknek.

Az alabamai Montgomeryben a buszok első négy üléssorát a fehéreknek tartották fenn. Többnyire a hátsó ülésekre ülhettek a feketék, akik a busz utasainak több mint 75 százalékát alkották. Az elkülönített szakaszok mérete nem volt állandó, egy mozgatható jel jelezte a határt, így a feketék középen is ülhettek, míg a fehérek szakasza meg nem telt; ekkor, ha még több fehér szállt fel, a feketéknek fel kellett állniuk, hátraülniük, állniuk, vagy, ha nem volt több hely, le kellett szállniuk a buszról. A feketék nem ülhettek fehérek mellett, még az üléseket elválasztó folyosó túloldalán sem. A sofőr bárhová áttehette a „színesek” ülőhelyeit jelző táblát, vagy le is vehette. Ha az első sorokban már ültek fehérek, a feketék felszállhattak, hogy fizessenek a jegyért, de utána le kellett szállniuk és a hátsó ajtón szállhattak fel. A busz néha elindult, mielőtt felszállhattak volna a hátsó ajtón azok a fekete utasok, akik már kifizették a jegyüket.