Adjatok egy „normális” agyat!
„Nem isten akaratából vagyunk szegények. Azért vagyunk szegények, mert apátok sosem fejlesztette ki magában a vágyat, hogy gazdag legyen.” Teljes mértékben felelősek vagyunk mindazért, ami történik és történni fog velünk
Teljes mértékben felelősek vagyunk mindazért, ami történik és történni fog velünk.-Ennek az állításnak az elfogadása talán a legnehezebb mindannyiunk számára.
Pedig ennek belátása nélkül nem lehet elindulni a változás útján, önmagunk megismerése felé, ami elengedhetetlen állomása gondolkodásmódunk átalakításának, sikeressé válásunknak. Feltéve, hogy elégedetlenek vagyunk jelen lelki- és fizikai, anyagi állapotunkkal. Tehát nem érezzük jól magunkat a bőrünkben.
„Hogyan lennék én felelős az életemért, mikor a külső körülmények, korlátok, objektív adottságok határozták meg sorsomat. Persze, hogy stresszelt, fáradt és hajszolt vagyok, a napi megélhetési gondok csapdájában élek, enni kell adnom a gyerekeimnek, ki kell fizetnem a rezsit, nincs időm pihenni, szórakozni. Utálom a munkámat, legszívesebben egész nap az erdőt járnám, de abból nem élhetek meg. Házat kell építenem, kocsit kell cserélnem. Csak akkor vagy valaki, akkor vesznek emberszámba, ha fel tudsz mutatni valamit.”
Ilyen, és ehhez hasonló mondatokkal hárítják el magukról a felelősséget az emberek, mikor panaszkodásuk okán szembesítik őket saját felelősségükkel sorsuk alakulásáért. A külső körülményekre, másokra hivatkozás reflexéhez nyúló emberen nem lehet segíteni addig, míg a rajta kívül álló okokkal takarózásra szüksége van. Csak akkor lehet segíteni rajta, ha kész szembenézni önmagával, s nem fél a tükörben látottaktól. Ha szilárd az elhatározása a változásra. Mert sikeres akar lenni.
A másik leggyakoribb, mentegetőzésként elhangzó szó: a másoknak megfelelés kényszerítő motivációja. Az emberek igen nagy hányada életét úgy éli le, hogy a belé nevelt, a szűk és tágabb környezete által diktált elvárásoknak igyekszik megfelelni, függetlenül attól, hogy azok az életmodellek, viselkedésmodellek, értékrendek, etikai normák egyeznek-e az ő legbensőbb sajátjával vagy sem. Persze, hogy csak ritka pillanatokban érzi jól magát, kevés örömöt, boldogságot él át, élete legnagyobb hányadában kényszerből cselekszik.
Csodáljuk a sikeres embereket, mint akiknek minden könnyű, mert szerencsések. Nekünk bezzeg nem adatott meg annyi, mint a másiknak.
Hozzászólás zárolva.