Alföldi Róbert „boldogsága”
Én nagyon szeretek dolgozni, s már rájöttem: ez az egyetlen módja annak, hogy ne látszódjon rajtam a boldogtalanság. A munka egyben tart. Nem engedi, hogy szétzuhanj. Nem szomorodhatok el attól, hogy mennyire nem stimmel az életem másik fele.
„Kinek fessek?” Nagyon fontos ugyanis az esti büszkeség, a jó beszélgetés azzal az emberrel, aki a legfontosabb számodra. Mert annak az egynek lenne jó festeni.
-Miközben ezrek nézik minden rendezését.
De ezrekkel nem lehet élni vagy elmenni nyaralni! Az az egy meg csak várat magára. Nem az kell, aki lehetne, hanem az, aki sehol sincs.
Anyám szokta azt mondani, hogy „Neked soha semmi nem jó!” És igaza van. Egyébként pedig épp ezért tudok annyi mindent csinálni aránylag normálisan, hol ennyi, hol annyi sikerrel, de azért tisztességesen. Ha most azzal foglalkoznék, hogy hú, mennyire boldog vagyok és milyen jól csinálom, nem tudnék úgy dolgozni.
-A boldogtalanság mint hajtóerő?
Lehet. Hozzáteszem: nálunk az egész család ilyen.
-Boldogtalan?
Nem! Húz, megy mindenki, mint az eszelős. Ezt csak akkor tudod élvezni, ha nagyon csinálod. Ha nem raksz bele mindent, ami rajtad múlik, akkor nem éri meg számonkérni, hogy kevés jön vissza.
-Csárdáskirálynőt rendezett Szegeden, a Dóm téren. Nagy színpadon nagyoperettet.
Én nagyon szeretem a Csárdáskirálynőt, de sosem éreztem, hogy nekem ezt meg kell csinálnom. Csak előállt egy fura helyzet. Más darabban gondolkoztunk, amelyre aztán kevés volt az idő, nem voltak meg a szereplők, hirtelen kiszállt valaki, a pénz sem jött rá össze, és ki kellett gyorsan találni, mi az, ami esténként ötezer embert érdekel – ami nagyon sok! És azt mondtam: „Ha már vészhelyzet, akkor nézzük meg a Csárdáskirálynőt, de ne olyanokkal, akik már sokszor játszották. Ez mind nagyon nehéz műfaj. Az opera is, az operett is, a musical is. Itt nincs mese, ezt el kell énekelni.
-Rendezni is nehezebb?
Operettet a legnehezebb. Az libikókázik a műfajok között. Hol vérdráma, hol a legnagyobb opera, hol könnyed musical, hol zenés vígjáték – az operettben minden benne van. A Csárdáskirálynő pedig nagyon jó anyag, remek helyzetekkel. És olyan embereket sikerült összeszedni hozzá, akik nagyon féltek tőle, mert sosem játszottak még operettet, de zseniálisan dolgoztak. Gálffi László, Hernádi Judit, Stohl András… iszonyatosan izgultak. Egyedül Bodrogi Gyula nem félt, hiszen ő ismeri jól a műfajt. Nagyon nagy munka volt, egy nagyon jó csapattal. Háromszázötven ember volt a színpadon, ami nagyon sok. Persze a színpad sem kicsi a Dóm téren. Akkora, mint a fél város. A pesti Színház ehhez képest sufni. Nem így emlékeztem rá, hiszen játszottam benne eleget.
Hozzászólás zárolva.