Amit a saláta fajtáiról tudni érdemes

Cikóriasaláta: inkább a világossárga példányokat vásároljuk, mert a sötétebbek kesernyésebb ízűek. Salátaalapként gyümölcsökkel is párosítható, de önmagában is – például sajttal sütve – megállja a helyét az asztalon. Meszet, foszfort és C-vitamint tartalmaz.

Fejes saláta: a nálunk legismertebb klasszikus salátafajta. Mivel levelei gyorsan összeesnek, az öntettel ajánlott csak közvetlenül a fogyasztás előtt meglocsolni. Sok benne a B- és a C-vitamin, foszfort és vasat is tartalmaz.

Jégsaláta: a fejes salátához hasonló, de húsosabb, csipkézett levelű, magasabb víztartalmú. Kellemes, édeskés ízével bármilyen saláta alapját képezheti. Sokáig megőrzi ropogós-friss állagát, levelei napokig nem fonnyadnak meg. Sok A-vitamint tartalmaz, rostjai segítik az étel emészthetőségét, tisztítják a bélrendszert.

Lollo saláta: olasz eredetű, van bordó és zöld változata. Leveleik fodrosak, kellemes az ízük, a fejes salátához hasonló módon használhatók fel. Magas a káliumtartalmuk, ami a stresszoldásban játszik fontos szerepet.

Madársaláta (galambbegysaláta): apró, élénkzöld levelű salátanövény, csokorban nő, és így is szedik le, kellemes íze a dióéra emlékeztet. Őshazája Itália. Kora tavasztól megtalálható a piacokon. B1-, B2- és C-vitaminban, ásványi sóban gazdag.

Radicchio (radikkió): az Olaszországból származó, endíviával rokon, bordó-fehér mintázatú salátafaj kissé kesernyés aromájú levelei sokáig ropogósak maradnak, és az öntetet is jól bírják. Sok benne az A- és C-vitamin, a kalcium, kálium, magnézium és a foszfor, folsavat is tartalmaz.

Ruccola (rúkola): mediterrán eredetű, élénkzöld színű, cakkos levélzetű. Íze jellegzetes: kissé borsos-mustáros aromájú, csípős, ami pikáns ízt ad a mellé feltálalt ételnek. B- és C-vitaminban gazdag, emésztést serkentő salátanövény.

A cikk a Konyha & Fürdő Piac magazin 2008/02. számában jelent meg.