Esti program
Szállodánk szintén igen impozáns volt, hatalmas átriummal, melyet színes reflektorok világítottak meg. Valószínűleg ezekkel a fényekkel próbálták kompenzálni a vendéglátás hiányosságait, például a lassú kiszolgálást az éttermekben, illetve a belső terek jellegtelenségét. A hotel ajándékboltjában kaukázusi szőnyegek és nomád ékszerek mellett nekem legjobban a malomkerék nagyságú bárányszőr kucsma tetszett meg. A hideg telek egyik fontos viselete ez itt.
Este vacsoránk a Boldogság Házában volt, itt tartják az esküvőket. Olyan volt kívülről az épület, mint egy utópisztikus esküvői torta, aminek a tetejét egy diszkógömb koronázza meg. Itt egy népi táncegyüttes fogadott minket. Mi is részt vehettünk az előadásban, szép régi viseletek vártak ránk. Az egyik fiatal kolléganőm lett a menyasszony, a többiek pedig a násznép. Én az örömanya lettem, beszédet kellett intéznem a vendégekhez, majd mindenkit táncra buzdítottam. Nem kellett sokáig biztatnom a társaságot és már ott tolongtak a parketten. Nagyon mulatságos volt.
Ezután a vidám vacsora után esti városnézésre indultunk. Mielőtt beszálltunk volna a buszba, fiatalok csoportjával találkoztunk, akik diplomájuk megszerzését ünnepelték az esti fotózkodással. A kilátás innen káprázatos volt. Minden épület különlegesen volt kivilágítva, villogó színekkel, mintákkal.
Már lassan haza felé vettük volna az irányt, de egy kereszteződésnél megálltunk és legalább 10 percet várakoztunk. Sehol egy lélek, nem értettük mi történhetett. Kiderült, hogy az ország vezetője a környéken autózott és addig, amíg el nem távolodott innen, várnunk kellett. Az elkövetkező napokban hozzá szoktunk az ehhez hasonló váratlan fordulatokhoz, akár tetszett, akár nem.
Végre emberekkel is találkoztunk
Ha valaki jár Ashgabat városában, el kell mennie Mary-ba, vagy régi nevén Merv-be, ami a Selyem Út egyik legfontosabb állomása volt több száz évvel ezelőtt. A sivatag közepén egy kisvárosba érkeztünk és indultunk a régi Merv felfedezésére. Nem sok minden maradt itt a perzsák, arabok és mongolok hódításai után.
Dimbes-dombos tájon haladtunk keresztül, sehol semmi élet, növényzet, csak elvétve láttunk vadon élő dromedárokat. A dombok voltak a régi városfalak, amiket porig romboltak a különböző hódítók. Pár sárból tapasztott épület maradt csak meg. Kész csoda, hogy kibírták Dzsingisz kán pusztítását és az időjárás viszontagságait az évszázadok alatt.
Miután megnéztük a romokat és elképzeltük a régmúlt nyüzsgő városát, megálltunk egy modern mecsetnél. Végre emberekkel találkoztunk. Épp valami ünnepre készültek és óriási üstökben rotyogott a birkagulyás. Úgy megörültek nekünk, olyan kedvesek voltak hozzánk, hogy azonnal kóstolót adtak a finom ételből. Az egyik kisfiú váratlanul odahozott nekünk egy friss kenyeret ajándékba.
Ilyen figyelmességek láttán mindig arra gondolok, utazzunk minél többet a világban, hogy megismerjünk más népeket, embereket, kultúrákat. Ezzel a gondolattal indultunk vissza a szép, de rideg fővárosba, hogy elrepüljünk innen a következő úti célunk felé.
Hozzászólás zárolva.