Az égi színházba küldte ajándékát édesapjának

Az egyik biztosan Lucie Bílá. Ösztönös tehetség, aki mindig a saját egyéniségéből kiindulva énekel nagyon természetesen, nagyon szabadon és nagyon meghökkentően. Legutóbb a Cesky slávik díjátadásán láttam őt, ahol Gershwin Summertime-ját énekelte hol egy fekete énekesnő rekedtségével, hol egy európai nő könnyed stílusával, s ezt a kettőt olyan meglepően és olyan dinamikával váltogatta, hogy kirázott a hideg, annyira jó volt. A másik két ember színész. Egyformán kedvesek a szívemnek. Filip Blazek, aki mindhárom Shakespeare-rendezésemben főszerepet játszott, a magyar nők szívét is megdobogtatná, Oldrich Kaiser pedig, aki az Őrnagyot alakította a Tótékban, szintén különleges egyéniség. Elképesztő, mondhatnám eszeveszett humora van. Sajnálom, hogy a magyar nézők nem ismerik őt. De ha lehetne még egy plusz ajándékot kérni, ráadást, akkor Karel Gottot kérném és a C est la vie-t. Nálunk néha ironikus képet festenek róla, miközben ő egy nagy formátumú művész, a csehek számára nemzeti idol, és azt kell hogy mondjam: okkal. Rendkívüli egyéniség, és hatalmas energiája van még most, közel a hetvenhez is.

A karácsonyi ünnepekhez milyen a viszonya? Várja, szereti ezt a három napot, vagy inkább sietteti az időt, hogy minél hamarabb túl legyen rajta?

Nem. Nálunk a karácsony nagyon fontos és szeretett ünnep a családban. Csengerben, ahol felnőttem, mindig más perspektívából láttam a fát. Én kicsi voltam, a fa meg nagy. Most meg minden fa kicsinek tűnik, ami a lakásban van, s ez elég furcsa érzés.

Milyen ajándékokra emlékezik a csengeri karácsonyok idejéből?

Ha erre gondolok, mindig elszorul a szívem, mert a szüleim mindent elkövettek, hogy nekem is meg az öcsémnek is beszerezzenek valami szépet. Nagyon egyszerű ajándékokat tudtak venni, mert nem volt pénzük. Nagy vágyam volt például egy néger baba.