Az égi színházba küldte ajándékát édesapjának

Karácsonyi sütemények?

Hájas tészta. Megmaradt a disznóölésből a háj, jöttek az ünnepek, a kocsonyafőzés és a hájas tészta som-, szilva- és baracklekvárral. Dió is volt. Mák jóval ritkábban, az drága kincsnek számított. Emlékszem, a hájas tésztához volt egy különleges késünk. Fel kellett hevíteni egy bizonyos hőfokra, s azzal kellett elvágni, hogy szépen kinyíljon. Egyébként mindkét nagymamám mestere volt a gyúrt és a kelt tésztának, s az anyukám is olyan buktát, fánkot tud készíteni, hogy az csoda!

Volt már „kihagyott” karácsonya, amelyet nem tölthetett családi körben?

Nem. Soha. A tavalyi volt az első, amely egészen más volt, mint az addigi karácsonyok. Nagyon szomorú. December 16-án halt meg az apukám, és már nem lehetett velünk. Ezt nagyon nehezen tudtuk feldolgozni.

Hirtelen ment el.

Rosszul lett egy hétfői napon. A Vígszínházban néztem egy próbát, ott ért utol anyukám üzenete. Fogtam a kabátot, és már mentem is hozzá a kórházba. Éreztem, hogy baj van. Nagyon rossz előérzetem volt. „Nincs semmi baj, lyányom – mondta lábát lóbálva az apukám. – Ne ijedj meg, holnap reggel már megyek is haza. Csak az a baj, hogy itt nem lehet cigizni.” Aztán panaszkodott, hogy egy kicsit fáj a háta, masszírozzam meg. Elég sokáig ott maradtam vele, sikerült megnyugtatnia. Igen ám, de anyukám felhívott reggel, hogy apukám az éjjel szívinfarktust kapott, és tágítani kellett az egyik erét. Közben én Török Ferenccel forgattam a Csodálatos vadállatok című tévéfilmet. Egész nap dolgoztunk, de a forgatás után már mentem is a Szabolcs utcai kórházba, az intenzív osztályra, ahol elképesztő emberek dolgoznak, mindent megtesznek a betegekért. Volt olyan nap, amikor délben mentem be az apukámhoz, de reggel hétig nála maradtam. Beszéltem hozzá, melegítettem a lábát, mert kezdett kihűlni, aztán hazamentem gyorsan lezuhanyozni, és mentem forgatni. Csütörtökön, amikor Ónodi Eszterrel rokiztam a kamera előtt, látom, hogy a sminkes felveszi a telefont, ránéz ijedten a rendezőre, aztán mindketten rám. Erre kiléptem a jelenetből, elkaptam a telefont, de anyukám már nagyon sírt. Mondta, hogy apukám haldoklik, én meg, hogy nem tudok odamenni, mert forgatok. S amikor vettük fel a jelenetet, éreztem, hogy apukámból most száll el az élet. Ahogy készen lettünk, már rohantam is hozzá. Végrendeletet nem hagyott, de mindig arról beszélt, hogy szeretné, ha majd a Szamosba szórnánk a hamvait, és ha arra járunk, dobjunk utána egy szál virágot. A Szamos volt ugyanis a kedvenc helye, szeretett úszni, nagyon sok fuldoklót kimentett belőle. S akkor engedélyt kértünk, hogy elszórhassuk a hamvait, és nagyon sok koszorút és virágot úsztattunk utána. És ami nagyon érdekes: Prágában december 16-án volt a bemutató, úgyhogy az előadást apukámnak küldtem.