Az extrovertált, és az intorvertált ember
Az extrovertált ember könnyen teremt kapcsolatot, így számos barátja van – jól kommunikál – kedveli az összejöveteleket és a szereplést igénylő helyzeteket – szuggesztibilis: nemcsak meggyőz, de „lehengerel” a stílusa – bajban másoktól kér segítséget – szorongását verbalizálja: …
Mondhatnám, hogy az introvertált ennek az ellentéte, de a helyzet bonyolultabb ennél. Nézzük részletesebben az I-típust is: visszahúzódó, csendes, tartózkodó – előnyben részesíti a könyveket az emberekkel szemben – ezért is kevesebb barátja van, ám azok igaziak – megbízható, nagyon fontosak számára egyébként is az etikai normák – részben emiatt is pesszimista kissé – humorban az intellektuális témájú vicceket kedveli, szex területén egyébként is könnyen zavarba hozható – így „megfelelő” komolysággal viselkedik a mindennapi életben – ezért is előrelátó, nem szereti a rögtönzéseket: a jól szervezettséget annál inkább – ez magánéletére is áll: ellenőrzi érzéseit és ragaszkodik hozzájuk – nem veszíti el könnyen az önuralmát – szívesen dolgozik egyedül és a megszokott környezetben – hatékonyabb teljesítményt, nyújt, ha büntetik a mulasztását, mintha jutalmazzák a jó munkáért – nem szeret vezetni, inkább szerény, de pótolhatatlan „szürke eminenciás” főleg a humán tudományok hátteréből – szívesebben oldja meg önmaga a dolgait, minthogy mások belenyúljanak az életébe.
Ahogy utaltam rá, mivel velünk született adottságról van szó, nem tudjuk megfordítani – de tudjuk, tudhatjuk ellensúlyozni, figyelembe venni, bizonyos mértékig elkendőzni is. Ez azért sem okoz megoldhatatlan problémát, mert pl. a bennünk élő Másik, az Árnyék – ahogy korábbi írásomban kifejtettem – I-típusnál vélhetően E-jellegű (és fordítva), hiszen elfojtott-megtagadott énünkről van szó.
A jin-jang törvény szerint az is elképzelhető, hogy az ugyancsak bemutatott animus-anima lélekrész is váltott irányultságú. Lehet tehát, hogy egy E-nőben az animus I-jellegű, I-férfiban pedig E-irányultságú az anima, vagyis ami elfojtva-megtagadva, vagy „kisebbségben” van bennünk, az – ha felszínre tör – énünktől „idegenként” mutatkozik meg külsőségekben is. Jól magyarázhatja ez az elképzelés azt a tapasztalatot, hogy az emberek néha (főleg, ha nagy az idegfeszültség, vagy akár legális drog /pl. alkohol/ hatása alatt állnak) annyira „ki tudnak vetkőzni” megszokott stílusukból.
Hozzászólás zárolva.