Az olasz mini-Disney Land

 Úgy három héttel ezelőtt volt szerencsém ellátogatni Gardalandba, ami az olasz mini-Disney Land.

A kollegákkal nehezen szültük meg a döntést, hogy menjünk-e, avagy ne, mert kábé a szánkba lógott az eső lába. Aztán Alessandro magabiztosan kijelentette, hogy ő mindig megérzi, hogy milyen idő lesz, és a „ma tuti nem fog esni” jóslatot még egy internetes időjárás-jelentéssel is alátámasztotta (hiába, minden nemzetnek meg van a maga Szilárdja). Nyolckor érkeztünk meg a parkba, fél tizenegykor már a zoknimból csavargattam a vizet.

Ezt leszámítva jót mulattam. Minden helyben volt, amiről a városligeti vidámpark látogatói csak álmodnak: szabadesés, vízi és fénysebességnél gyorsabbnak reklámozott hullámvasút, látványos show-k és díszletszerű falu részletek. Még azzal is kedveskednek a látogatóknak, hogy az adrenalin tuning menetek alatt fotókat készítenek a torzuló arcokról, amit utána jó pénzért meg lehet vásárolni. Sajnos én elmulasztottam a vásárt – azóta is bánom. A szabadesést imitáló játék (egy három személyes ülést felhúznak 20-30 méter magasba, majd, mintha elejtenék, az utas zuhan 1 másodpercet, és mielőtt földet érne a gép, hirtelen megáll) utolsó tized másodpercében kaptak lencsevégre – ekkortájt bizonytalanodtam el, hogy vajon megállunk-e, és, mint később kiderült a fotós bodega digitális kijelzőjének köszönhetően, a gondolat ki is ült az arcomra. Miután 10 percen keresztül fetrengtem a röhögéstől, tovább kóstolgattuk a park egyéb látványosságait, egészen az ominózus égszakadásig.

Az ezt követő pár hétben hanyagoltam a gigászi szórakoztató komplexum csodáit, egészen tegnapig, amikor is holland munkatársammal, lecsapva a kemping recepcióján várakozó, 2 személyre szóló ingyen jegyre, elmentünk megnézni a Movie Studios Parkot. A Movie Studios holmi mini-Hollywood. Az épületek egy-egy filmre épülő show-nak adnak otthont: Rambo, Zorro, Terminátor és a Blues Brothers imitátorai láthatók testközelből. Rambót valahogy kihagytuk a programmenetből, de a Terminátor sajna becsúszott: kevéske várakozás után betereltek minket, külön a férfiakat és a nőket a gyerekekkel, egy klausztrofóbia-generátor helységbe – ebben a percben nagyon örültem, hogy mindezért én legalább nem fizettem – majd bevonultunk egy erkélyes terembe, ahol giga-gagyi óriás robotok emelkedtek fel a süllyesztőből, majd maga Swarci is megérkezett egy D kategóriás színész képében. Felrobbantottak egy-két petárdát, és a show végén ránk eresztettek egy adag füstöt, miközben megrázkódtatták a padlót – tehát a „Terminátor 2, az ítélet napja megérkezett” című produkciót nem zártam mélyen a szívembe.