Neki is, és férjének, Varga Ferinek is fontos az egészséges táplálkozás
Balássy Betti eddig 13 kilótól szabadult meg
Varga Feri és Balássy Betty életét alaposan átírta a koronavírus-járvány. Koncertek és fellépések hiányában Feri asztalosként kezdett dolgozni, Betty pedig belevágott a régóta halogatott fogyókúrába: 10 hét alatt 13 kilótól szabadult meg.
A két művész életét alaposan megnehezítették a járvány miatt kiszabott korlátozások, de rájuk abszolút jellemző, hogy mindenből kihozzák a legjobbat. Most sem történt ez másként.
„A küzdelem a súlyommal régi eredetű dolog. A gyerekek születése után nem sikerült visszaváltoznom, az eltelt évek alatt pedig szépen feljöttek a pluszkilók, melyeket leadni mindig nagyon küzdelmes. Így csináltam a Facebookon egy csoportot, ahova sok nő, sőt férfi is belépett már. Olyanok, akik eddig nem tudtak sikeresen végigcsinálni egy fogyókúrát, vagy, ahogyan nekem is, egyik fogyás eredménye sem volt tartós” – meséli Balássy Betty, aki szerint a fogyás egy örökös küzdelem, olyan, mint egy túra: hegyre fel és hegyre le. De, ahogy minden túrának, úgy a fogyásnak is megvannak a szépségei.
„Engem most az visz előre, hogy ez a Facebook közösség egy igazi motiváló csoporttá vált. Sokat húzzuk egymást, hetente „mérlegelünk”, és nem csak a fogyási, hanem az étkezési tanácsokat is megosztjuk egymással” – mondja az énekesnő.
Helyhiány a konyhában
A házaspár az Ízvarázsló forgatásán is olyan ételt készített, ami büntetlenül fogyasztható, nem csak Betty számára, hanem Ferinek is, aki évek óta cukorbetegséggel küzd. A pár olívás-fokhagymás spagettit és csokis varázsszeletet készített, de azt is elárulták, hogy otthon adódnak gondok a konyhában.
„Mi soha nem főzünk együtt, mert nem tudunk megmaradni egymás mellett a konyhában. Mindig mást csinálunk. Feri inkább a húsos-főzős, én pedig inkább sütős vagyok. Neki teljesen más elképzelése van a főzésről és a sütésről, mint nekem. Engem inkább idegesít, hogy beleszól ebbe-abba, de nyilván őt meg az zavarja, hogy én még csak a hagyma felvágásával pepecselek, amikor ő már rég máshol tartana” – mondja mosolyogva Betty.
„Szinte elbotlunk egymásban, folyton kerülgetjük a másikat. Bár lehet , hogy az lenne a megoldás, ha nagyobb lenne a konyhánk” – teszi hozzá, szintén nevetve, Feri.
Hozzászólás zárolva.