Beszélgetés Várjon Dénessel és Strém Kálmánnal
„A tegnap világa” címen különleges, négy estéből álló tematikus koncertsorozatot indít novembertől Várjon Dénes zongoraművész, melynek keretében barátaival – többek között Keller Andrással, Perényi Miklóssal, Simon Izabellával – 1900 körül keletkezett műveket játszanak el tematikus csoportosításban, a koncertek előtt pedig Földes Imre tart kultúrtörténeti előadást az adott műsorhoz kapcsolódóan.
Konkrétan hogyan épül fel a négy koncert műsora?
VD: Az első koncertet Debussy En blanc et noir (1916) című kétzongorás darabja kezdi, s ez a cím – Fehéren feketén – akár a teljes sorozat mottója is lehetne. A művet én a korszak összegzésének, egyfajta végeredményének tartom. Ezt követi Ravel zongorára írott Szonatinája (1903-05), melynek intimitása jól ellenpontozza a Debussy-művet. Enescu ritkán játszott 2. hegedűszonátája zárja az első részt, a második részben pedig Bartók Zongoraötösét (1903-04) fogjuk eljátszani. Rendkívül érdekesnek találom egy koncerten eljátszani Debussy talán legérettebb művét és a fiatal Bartók egyik alkotását. A korai Bartókot egyébként nagyon szeretem: lenyűgöz benne a zseni útkeresése, kiforratlansága, ahogyan érezni a zenéjében a példaképek hatását. A második koncert Bécshez kötődik, Strauss- és Mahler-dalok, illetve egy Zemlinsky-trio (op.3, 1896) mellett megszólal majd Schoenberg Kamaraszimfóniája Webern átiratában, amit ugyancsak nem sűrűn hallani koncerten. A harmadik koncert a magyar századforduló keresztmetszetét kívánja adni: Kodály Csellószonátája (op.4, 1909-10) mellett Dohnányi Csellószonátája (op.8, 1899), Bartók korai Andantéja (1903) és Dohnányi c-moll zongoraötöse (op.1, 1895) fog elhangzani. A sorozat záró koncertjén jelennek meg a szláv szerzők: Dvorák hegedűre és zongorára írott Szonatinája (op.100, 1893) után Janácek egy zongoraciklusa következik majd Bartók Ady-dalai (op.16, 1916). Nagyon erős kapcsolatot érzek a századvégi és századfordulós szláv és magyar zene között. Janácek esetében például ugyanúgy meghatározó fontosságú a nyelv ismerete és a természetes parlando játékmód megvalósítása, mint Bartóknál. Az utolsó koncertet, és a teljes sorozatott Fauré ritkán hallható d-moll zongoraötöse (op.89, 1905) zárja. Egyébként mindegyik este kvintettel fejeződik be: Bartók, Schoenberg, Dohnányi és Fauré egy-egy kvintettje lesz hallható a négy koncert folyamán.
Mennyiben kritikai célzatú a jelenkorral szemben a műsorválasztás, az egykori századforduló értékeinek felmutatása a mai századfordulón?
Hozzászólás zárolva.