Ahogy lefelé ereszkedtünk gépünkkel a kifutó felé, hirtelen egy hatalmas, aranykupola csillant fel a város központjában. Ragyogó látvány volt az amúgy zsúfolt város sötétebb színű épületei között. Megérkeztünk Yangonba, a régi Rangunba, amiről, ha valaki szereti Rejtő Jenő könyveit, sokat olvashatott. Amint kiértünk a légkondicionált reptérről, mellbe vágott a párás hőség, a hatalmas forgalom és hangzavar.
Mezítláb a pagodában
Azonnal indultunk az aranykupolás Swedagon Pagodához. Ez az ország legszentebb és talán a világ legrégibb szentélye, ahol Buddha nyolc hajszálát őrzik. Belépve az épületegyüttes előcsarnokába, le kellett vennünk a cipőnket, de még a zoknit is. Csak mezítláb lehetett közlekedni odabent. Elég furcsa érzés volt így rálépni egy hosszú mozgólépcsőre, ami felvitt a sztupához, az imaházakhoz, a meditáló csarnokokhoz.
Káprázatos kép tárult a szemünk elé, amikor felértünk a mozgólépcső tetejére. Arany és fehér kis sztupák ezerszám, szobrok, csipkeszerű mintázatok díszítették az épületeket. Az egyik színes tükör mozaikkal volt kirakva, a másik aranyozott fém csipkékkel díszítve. A főkupolán, amit igazi arany lemezkék borítanak, valódi drágakövek sorakoztak, több ezer darab gyémánt, rubint, és a csúcsán egy 76 karátos gyémánt. Csilingelést hallottunk és egy kis arany gondolát láttunk meg a levegőben, amivel éppen a hívők adományait, aranyfüst lapocskákat szállított fel a kupolához egy kötélen. Ezekkel fedték be a pagoda aranyozott részeit.
A burmai emberek és a vallás
A vallás a burmai emberek mindennapjainak fontos része. Reggel, felkelés után az első dolguk, hogy imával hálát adjanak az új napért és alamizsnát osszanak a kolduló szerzeteseknek. Csak ezután fognak hozzá a reggelijükhöz. Szinte mindenki jár a pagodákhoz imádkozni, a családok rendszeresen küldik gyermekeiket kolostorokba hosszabb-rövidebb időre. Nemcsak a gyerekek mennek el ide, a felnőttek is életük folyamán többször eltöltenek valamennyi időt a szerzetesekkel. Ez lehet pár nap, pár hét, de hallottam, hogy valaki egy évre vonult be egy kolostorba. Ez nem jelenti azt, hogy beállnak a szerzetesek közé, egyszerűen csak lelki feltöltődére van szükségük.
Az épületeket körülvevő fekete és fehér márvány teraszok közepén szerencsére végigfutott egy szőnyeg, így itt nem kellett a tűzforró kövön mezítláb járnunk. Mindegyik épület egy külön csoda. Nemcsak téglából, de fából is épült szentély itt az évszázadok alatt. Burmában mindenki tudja, milyen napon született. Az emberek a hét napjai számára emelt kis oltárokat is meglátogatják és valamiféle ajándékot hagynak rajta. Általában egy virágfűzért visznek és aranyfüst lapocskát, amit a templom bejáratánál lehet megvásárolni. A hívők elmondják az imájukat, egy kis edénykével a szobor fejére vizet öntenek és ezzel befejeződik a szertartás. Az oltárok mellett található kis törpe szobrocskák az úgynevezett nat-okat ábrázolják, akik a természet jó szellemei és az embereket segítik a mindennapokban. Én is meglocsoltam a szerdai nap oltárát, rátettem a kis aranylapomat és megköszöntem, hogy itt lehetek ebben a gyönyörű országban.
Szoknyát viselő férfiak
Hívők sokasága látogatja ezt a pagodát. Ahogy figyeltük őket, észrevettük, hogy a férfiak is hosszú szoknyát, az úgynevezett longyit viselik. Ez nagyon praktikus ruhadarab. Könnyű, szellős és egyszerű megvarrni. Gyakorlatilag egy darab anyag két végét kell összevarrni és ebbe a csőbe belebújni, majd egy csomóval a derekunkra kötni. A nők is ilyet hordanak, természetesen sokkal színesebb és változatosabb mintákkal, mint a férfiak. Általában az emberek nagyon közvetlenek és kedvesek az idegenekkel. Engedik, hogy a turisták fényképezzék őket, ami mindig egy élmény, hiszen ezek a portrék olyan kedves emlékek maradnak.
Bagan a nyugalom vidéke
Yangonban nem időztünk sokat, másnap elrepültünk a pagodák világába, Baganba. Több ezer kisebb-nagyobb pagoda tarkítja a tájat, fás ligetek sárga színű, poros utakkal egészítik ki a képet. A főúton kívül csak ilyen földutak vannak, nem ritka, hogy ökrös szekér bandukol rajtuk komótosan a betakarított terméssel. Körös-körül elszórva kis falvak találhatók. Az illatozó fehér virágok, a frangipani avagy plumeria fák elbódítják az ide látogatót, a vörös téglás ősi pagodák látványa lenyűgöző, pár arannyal borított kupola villan ki a barna-zöld vidékből. Úgy éreztem, sokáig itt maradnék, olyan nyugalmat és békét árasztott a táj.
Valószínűleg nem véletlen, hogy a 11. századtól ide építették ezeket a templomokat, a vidéknek olyan kisugárzása van.
Négy óriási aranyozott Buddha szobor a négy égtáj irányába nézett le ránk a félhomályos Ananda templomban. Színes villanykörték világították meg az oltárt. A hívők a földre borulva imádkoztak és aranyfüstös lapocskákat tettek az oltárokon lévő kisebb szobrokra. A folyosókon végig sétálva láttuk, hogy kis fülkékben egészen a plafonig több száz dombormű és szobor mutatta be Buddha életét.
Életképek egy kis faluban
Délután meglátogattunk egy kis falut is, ahol úgy tűnt, megállt az idő, legalábbis a nyugati világból érkezők számára. Az egyik kis faház udvarán nagy agyagedényekben tárolták a terményeket, a konyha nagyon egyszerű volt, pár edényt láttunk csak benne. A szobában egy-két függőágy lógott a mennyezetről. Az udvaron épp földimogyorót szárítottak, szemben vele egy fehér bivaly kérődzött. A család mosolyogva fogadott minket, a nagymama, a mátriárka, egy hatalmas szivart pöfékelt, hamuját egy kókuszdióba gyűjtötte össze. Székek nem voltak, ezért mindenki a földön ült törökülésben vagy guggolt.
Az asszonyok és a gyerekek arcát sárga festékkel kenték be. A thanaka fa ágát egy vizes kövön dörzsölték, ebből nyerték ki a sárga púdert amit vízzel higítva kentek az arcukra, mint fényvédőt. Azt tartják, hogy jót tesz a bőrnek, sokkal bársonyosabb lesz ettől a pakolástól. Az biztos, hogy a helybéli hölgyeknek nagyon szép bőrük van.
A faluban a nők finom vásznat szőttek, amiből konyharuhákat, törülközőket készítettek és ezeket árulták is. Én is vettem párat, puha, tökéletes nedvszívó anyagból készültek, még ma is olyanok, mintha újak lennének.
Hajnali kaland
Másnap hajnalban keltünk, hogy egy elképesztően izgalmas élményben legyen részünk. Hőlégballonnal szálltunk fel Bagan fölé. A helyszín filmbe illő volt, több tucat ballont melegítettek fel nyílt gázlánggal a pirkadatban. A színes hőléggömbök lassan emelkedtek és amint megteltek meleg levegővel, az utasok beszálltak a kosárba. Volt, amiben nyolcan, másikban tizenketten is elfértek. A földi személyzet még tartotta a köteleket, közben a kapitány meghúzta a gázpalackot, a nagy lángok tovább melegítették a ballont. Egy gyors utasítás után szép lassan a levegőbe emelkedtünk. Tökéletes csöndben repültünk egyre feljebb, csak a gázláng sercegése törte meg a csendet. Az ébredő Nap sugaraiban megcsodáltuk a még a hajnali párában úszó tájat. Hamarosan az aranykupolák csillogni kezdtek a napfényben.
Az utakon néhány biciklistát, egy ökrös szekeret és az egész tájat betöltő csúcsos pagodákat láttuk. Az egész olyan volt, mint egy tündérmese. Így vettünk búcsút Bagantól, hogy tovább induljunk az Inle-tó partjára, ahol újabb csodák vártak minket. Ezekről a következő cikkemben mesélek majd.
Ezt is olvasd el!
