Facebook hozzászólás
344

Doors: az 50. évfordulóra ismét megjelent a legendás debütalbum

Immár fél évszázada annak, hogy megjelent a rocktörténet egyik legfontosabb zenekara, az amerikai Doors első albuma. A The Doors című anyag a kerek jubileumon különleges kivitelben, egy három CD-t és egy vinylt tartalmazó díszdobozban érhető el ismét.

A minden idők egyik legnagyszerűbb bemutatkozó lemezeként számon tartott The Doors 1967. január 4-én jelent meg. A Rolling Stone magazin minden idők 500 legfontosabb albumát felvonultató listáján öt évvel ezelőtt a 42. helyre sorolták, világszerte több tízmillió példány fogyott belőle az elmúlt évtizedekben.
A ma már legendás első Doors-album megjelenésének 50. évfordulóját egy különleges deluxe kiadással tette emlékezetessé az Elektra kiadó. A már áprilisban piacra került díszdobozos kiadvány három CD-t és egy LP-t (bakelitet) tartalmaz, amely limitált példányszámban érhető el a rajongóknak. Az első CD az eredeti album sztereó mixeit tartalmazza, amelyek harminc év után először újramaszterelt verzióban jelentek meg. A második korongon az eredeti album mono mixeinek remaszterelt változatai találhatók, ezek szintén először érhetők el CD-n – közölte a Magneoton-Warner, a magyarországi forgalmazó az MTI-vel.

Kép: facebook
Kép: facebook

A kiadvány igazi különlegességét a díszdoboz harmadik CD-je adja. Ezen az 1967. március 7-én a San Franciscó-i The Matrixban tartott Doors-koncert nyolc felvétele hallható; a fellépés néhány héttel a The Doors-lemez megjelenése előtt volt. A frontember Jim Morrison és társai (Ray Manzarek – billentyűs hangszerek; Robbie Krieger – gitár; John Densmore – dob) 1967. március 7-én és 10-én is zenéltek a San Franciscó-i klubban, a felvételek a ma ismert legrégebbi fennmaradt Doors-koncertanyagok közé tartoznak. (A legrégebbi minden bizonnyal egy 1966 májusi Los Angeles-i klubkoncert, amelyet a közelmúltban szintén mutatós díszdobozban adtak ki London Fog címmel.)
A Matrix-koncertek az elmúlt évtizedekben már többször megjelentek különböző formátumban, hivatalosan és kalózanyagokon egyaránt, a mostanin azonban a korábban elveszettnek hitt, a közelmúltban megtalált keverőpultos felvétel anyaga szerepel, szintén első alkalommal. Az élőben előadott számok a stúdiólemez tizenegy darabjából nyolcat tartalmaznak, köztük a Break On Through-t, a The Crystal Shipet, a Twentieth Century Foxot, az Alabama Songot, a Backdoor Mant, a The Endet és a Doors legnagyobb sikerét, a Light My Fire-t.

Light My Fire

A The Doors – 50th Anniversary Deluxe Edition című kiadvány bakelitjén a debütalbum eredeti mono mixe hallható. A gyönyörű doboz könyvszerű csomagolásban, a zenekarról korábban publikálatlan fotókkal kiegészítve jelent meg.
A rocktörténelem egyik legellentmondásosabb zenekarát, a Doors-t 1965-ben alapította Jim Morrison és Ray Manzarek, akik a UCLA egyetemen találkoztak. A formációhoz Robbie Krieger és John Densmore csatlakozott. Korongjaikon Morrison sötét lírája eklektikus, pszichedelikus zenével párosult.

Jön a 70-es évek pöttöm rockladyje! Retro buli lesz!
Suzi Quatro, a hetvenes-nyolcvanas évek népszerű amerikai rockladyje június 4-én ad koncertet a Budapest Kongresszusi Központban. Zenei karrierje kezdetének 50. évfordulóját Budapesten is fergeteges bulival teszi majd emlékezetessé.

A zenélés mellett (a négyes hat stúdió- és egy koncertalbumot készített) az énekes költői karrierről ábrándozott, két kötetet is kiadott, majd 1971 tavaszán barátnőjével, Pamelával Párizsba költözött, ahol leginkább irodalommal akart foglalkozni. Mindössze 27 éves volt, amikor 1971. július 3-án holtan találták a fürdőkádjában; a rendőrség megállapítása szerint az alkohol és a kábítószer okozhatott nála szívelégtelenséget. A rocksztárt a párizsi Pére Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra. Társai nélküle két további lemezt (Other Voices, Full Circle) készítettek, ezek azonban visszhangtalanok maradtak.
A Doors világszerte több mint 100 millió albumot adott el, a zenekar bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Ray Manzarek 2013-ban hunyt el rákban.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!