Facebook hozzászólás
197

Egészség-díj 2010 – lehet nevezni!

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, új kategóriákkal bővítve, Győrfi Pál fővédnökségével, dr. Zacher Gábor toxikológus közreműködésével meghirdették az Egészség-díjat. A kezdeményezés, amelynek középpontjában az egészséges életmód és a kapcsolódó pozitív példák bemutatása áll, 2009-ben indult a Pfizer és a Médiaunió közös kezdeményezésére. Küldetése, eredeti célkitűzése nem változott, továbbra is a hétköznapi pozitív példákra fókuszál, azokat igyekszik példaértékűként bemutatni.  

Az országos mozgalom által ismét erkölcsi és anyagi elismerésben részesülhetnek egyének, civil szervezetek, munkahelyi csoportok, egészségügyi dolgozók, akik tevékenységükkel példát mutatva hozzájárulnak az egészséges életmód népszerűsítéséhez, a lakosság életmódváltással kapcsolatos pozitív attitűdjének kialakításához.

„Olyan széles körben alkalmazható, jó ötleteket, pozitív példákat keresünk, és olyan lelkes embereket szeretnénk bemutatni, akik valóban tettek és tesznek a körülöttük élők egészsége érdekében. A Pfizer, mint a világ egyik vezető gyógyszergyártó és forgalmazó vállalata, az egészséges életmód mellett elkötelezett.

Az Egészség-díj számunkra egy olyan rendkívüli lehetőség, amely által az egészséges életmód fontosságát erőteljesen hangsúlyozhatjuk, és a lehető legszélesebb kört szólíthatjuk meg. Mint gyógyszeripari vállalat az a célunk, hogy az emberek ne csak akkor forduljanak hozzánk, amikor már baj van, és gyógyszert kell szedniük, hanem az Egészség-díj kapcsán, egy jó, ötlet jó példa által, maguk is kedvet kapjanak egy kellemes, baráti társaságban folytatott rendszeres futáshoz, egy pozitív energiákkal feltöltő hétvégi testmozgáshoz. Idén új kategóriákat is meghirdettünk, így a dohányzás, mozgás, táplálkozás mellett az alkohol és az egészségügyi dolgozók aktivitását elismerő szakmai kategória is színesíti a versenyt. Külön öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a magyar egészségügy elismert szaktekintélyei is csatlakoztak kezdeményezésünkhöz. – mondta Dr. Rékassy Balázs, a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. közkapcsolati, stratégiai és kommunikációs igazgatója.

„Hosszú éveken át magam is szirénázó mentőautóval próbáltam segíteni a bajbajutottakon. Munkám során egyre erőteljesebben éreztem valamiféle tehetetlenséget. Tehetetlenséget, hiszen hiába értünk ki 10-15 perc alatt a helyszínre, a baj már sokszor visszafordíthatatlanul megtörtént. Hiszem és tudom, hogy az infarktusok, agyvérzések és más szörnyű betegségek nagy része megelőzhető. Nincs nagy titok, a lényeg az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás, a tudatos táplálkozás, az ártalmak kerülése és a lelki nyugalom. Néhány hónappal ezelőtt teljesen abbahagytam a dohányzást, nem iszom kávét, igyekszem egészségesen táplálkozni és szakítok időt a rendszeres sportolásra is. Véleményem szerint sok ember él hozzám hasonlóan stresszes életet, ezért remélem, egyre többen átérzik az egészséges életmód fontosságát.” – vallja az Egészség-díj fővédnöke, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat Pr és kommunikációs igazgatója.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!