Egy arc – Török János vagyonőr

Tömören fogalmaz, semmit sem minősít, pontszerűen sorjáznak az információk, a fontosak. Olasz feleség, hét gyerek, munka – és közben katonaság három évig, majd tíz évig tartalékos, minden évben behívták, MHSZ, ejtőernyőzés és nem tudja, mondhatja-e, de megjegyzi, 15 évig munkásőr is volt. Miközben bólintok, kattog az agyam, hogy jön össze ez az egész. Török úr már a vagyonvédelmi tanfolyamnál és a fegyvervizsgánál tart, amikor felfénylik a szeme. Megvan a kulcs: a fegyver. Lehetett menni lövészetbe. Ezért kellett ezt mind végigcsinálni, mert másként nem ment volna, akárcsak az ejtőernyőzés az MHSz nélkül. Volt ötven ugrás – és kész. Ma már fizetős a pálya, hogy is bírná.. Egy ideig még rajta volt, hallotta is, hogy Csehszlovákiába érdemes menni, mert útiköltséggel együtt olcsóbb, mint itthon, de úgyse volt elég tehetséges. Ezt honnan tudja – nyögöm ki a frappáns kérdést. Nem hívtak meg a válogatottba. Úgy mondta, hogy azonnal meg kellett vigasztalnom: de hát itt van fegyver meg lehet lőni. Nem nagy vigasz: a fegyvert használni nem szabad, nem is akarná. Élőlényre képtelen lenne lőni, csak céltáblára. Soha nem vadászna. Persze, évente egyszer van lőgyakorlat -a hangsúly finoman enervált és lemondó.

Már tudom, amit tudok. A beszélgetés még folytatódik. Mert ez a munka fontos, érdekes, változatos. Három, négy hónaponként új építkezés. Az elejét szereti nagyon, a felvonulást, meg a végét, amikor kész minden és mennek tovább. Az a legfontosabb, hogy a szomszédsággal megfelelő kapcsolat alakuljon ki, mert egy építkezés kosszal, zajjal és idegek borzolásával jár. Igyekszik tompítani a viszályt, ha lehet, lecsendesíti a munkát, helyrehozza az okozott kárt, takarít, kocsit mos, sőt, megelőzi a nem kívánt konfliktusokat. Ha valaki veszekszik vele, annál halkabban beszél az illetőhöz, minél jobban kiabál. Hát sodra az nincs neki, nem is lehet kihozni belőle. Nagyon büszke rá, hogy az ő időszaka alatt sose volt feljelentés, persze ez nemcsak az ő érdeme, de ő is megtesz mindent.