Facebook hozzászólás
540

CIVIL NEGYED: Várva Várt Alapítvány

ÉLETMENTŐK

Egy működő társadalomban helye van a civileknek. Sőt! Egy társadalom civilek, civil szervezetek nélkül nem is igazán működőképes. Kipótolják, kiegészítik azokat a tevékenységeket, amelyeket az állam már nem tud elvégezni. Ahogy a bölcsesség is szól: egy ember igazi mércéje az, hogyan bánik azzal, aki nincs hasznára. Civil Negyed rovatunkban hetente bemutatunk egy szervezetet, amely abban segít, hogy a világ mindenki számára élhető legyen. A Várva Várt Alapítvány tagjai azt vallják, hogy „az emberi élet felbecsülhetetlen, egyetlen és megismételhetetlen.” Azért dolgoznak, hogy minden megfogant életet várva várjanak!

Várva Várt Alapítvány
Andris babának először az anyukáját kellett „megmenteni” (fotó: www.varvavart.hu)

De Ildikó példájára visszatérve, a legtöbbjük olyan leendő édesanya, akiket valami oknál fogva a párjuk magára hagy. Többségüknél az első reakció az öröm, az anyai ösztön biológiailag aktivizálódik . Aztán, amikor a társuk részéről elutasítás a reakció, akkor jön a kétségbeesés. Roppant nehéz döntéshelyzetbe kerülnek, ám az esetek jelentős részében még úgy is vállalják a kisbabát, hogy a párjuk elhagyja őket. Ilyenkor fordulnak hozzánk és mi a várandóság és a felkészülés idején végigkísérjük őket. Ha szükséges, még a baba születése után is támogatjuk az édesanyákat, amíg csak szükségük van ránk.

Olvastam a honlapjukon, hogy 500 esetből 22 alkalommal fordult elő, amikor nem tudta vállalni az anyuka, hogy ő maga nevelje a gyermekét. Ilyenkor mit tesznek?

 

Segítünk az örökbefogadásban. Megkeressük a legalkalmasabb családot, igyekszünk a ’legjobb szülőket’ megtalálni, akik szeretettel várják, fogadják a gyermeket. Csak nálunk száz család jelentkezett már, de nyolc másik civil szervezet is nyújt hasonló segítséget, velük is tartjuk a kapcsolatot.

Hol, mi módon lehet megtalálni a Várva Várt Alapítványt annak, aki elbizonytalanodik, bajba kerül?

Az interneten a legegyszerűbb. A weboldalunkon minden információ megtalálható, de ott vagyunk Facebookon, Instagramon is. Youtube csatornánkon pedig rendszeres közzéteszünk tájékoztató videókat arról, hogy kiknek, miben tudunk segíteni. Van egy https://babystartup.hu/ nevű oldalunk, ami gyakorlatilag egy applikáció. Itt a tárgyi adományokat segítünk eljuttatni az adományozóktól a segítségre szorulókig, anonim módon. Több vidéki városban is működnek csoportjaink, raktáraink. Tömeg- és sportrendezvényeken pedig információs pontokkal vagyunk jelen, ahol személyesen lehet találkozni az alapítvány munkatársaival.

Várva Várt Alapítvány
Országosan több, mint 100 önkéntes aktivista segíti a munkájukat (fotó: www.varvavart.hu)

Hányan dolgoznak a Várva Várt Alapítványban?

Körülbelül száz aktivista dolgozik önkéntesként. Ők tartják a kapcsolatot a segítséget kérőkkel, a családgondozókkal, orvosokkal. Segítenek az ügyintézésben. Begyűjtik és kiszállítják az adományokat. Legalább ennyire fontos, hogy prevenciós tevékenységet is végzünk. Iskolák meghívására tinédzserekkel, 12-18 év közötti fiatalokkal beszélgetünk arról, hogyan lehet megelőzni a krízishelyzeteket. Az egész országból sokan keresnek minket.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!