Életünk legnehezebb szakasza

Nem lennék korrekt, ha nem említeném meg, hogy a tao olyan május-szeptember, illetve -december kapcsolatok kölcsönös előnyéről részletesen is ír (ilyen igény esetén én is szívesen írok-beszélek róla), ahol a nő idősebb lényegesen  vagy nagyon. Nálunk ritkaságszámba mennek, de voltak és vannak s bizonyára lesznek is ilyen kapcsolatok, amelyekben az anya-fiú kötődés képeződik le.

            Visszatérve alaptémánkhoz: a kamaszkori szerelem kétarcú, mint maga a kamaszkor. „Örökké a tiéd” – írják egymásnak, s lehet, hogy még aznap „örökre” szakítanak, hogy aztán – esetleg órák múlva – kibéküljenek (ahogy mi tettük annak idején)… Nagyon intenzív élményeket élnek át, mindkét póluson, s bejárják a maguk vargabetűit. „Okos ember a más kárán tanul” – tartja a közmondás, de én, magamat is beleértve, még nem találkoztam ilyen szempontból okos emberrel: bizony, a maguk kárán tanulják meg ők is, mint mi is, hogy hány az óra, mester úr.

            Nagyon sokszor a korábban elkövetett nevelési hibáink ütnek vissza kamaszainkra (és ránk, meg másokra is): a határtalan szabadság felelőtlenséget szül (és nem kívánt terhességgel járhat), de ugyanide vezethet a túlzott beszabályozottság, a vas-szigor,  a merev tiltás is.

            Ebben a korban főleg azzal tudunk segíteni, ha fel-felidézzük a saját kamasz-korunkat, és felkínáljuk segítségünket gyermekünknek, feltétel és fenntartás nélkül. Megismétlem: feltétel és fenntartás nélkül el-, be- és vissza kell tudjuk fogadni serdülőnket, és nagyon fontos, hogy ő tudjon  erről. Arról nevezetesen, hogy bármit, akármit tett, ránk mindig, mindenben számíthat.

Ez a legkevesebb, amit tudnia kell. Ha lehet, ha nem romlott még vagy már el nagyon a kapcsolatunk, kínáljuk fel – de soha ne erőltessük – a nagy beszélgetéseket, vagy éppenséggel a néma átölelést, odabújást, és mindenféleképpen a „kínáló közelséget”, és minél kevesebb kérdést tegyünk fel, főleg az elszámoltató, számon kérő jellegűekből.