Eljött az álmodozom, tehát vagyok korszak!
Mint ismeretes Darwin a Bajok eredete című, máig megíratlan munkájában három embertípust különböztet meg. A gondolkodó embert, az álmodozót és a tudatos embert. S bár a felsorolás – világtörténelmi szempontból – evolúciós sorrendet is jelent, a három típus között társadalmi hasznosság és szerethetőség szempontjából nem szerencsés különbséget tenni. Mert ez a bajok eredete.
Az értelem diadalmenete után – a gondolkodom, tehát vagyok descartesi mondata ezt szimbolizálta – az álmodozom, tehát vagyok korszaka jött el. Az elmúlt párszáz év bizonyította, a gondolat, az ész, a ráció önmagában kevés a teljességhez, sőt pusztuláshoz vezet. Az álmodozás hiánya az élet megrontója. Álmodozni annyit jelent, mint kivetni a hálót. Mint felhúzni a horgonyt. Mint andalogni a szivárványos hídon.
De álmodozni önmagában éppúgy kevés, mint gondolkodni. Jó, ha a tudatos(ság) is társul a csapathoz. Az, aki nem csak érti és érzi, de meg is figyeli az áramlatot. Aki a kintet és a bentet összekapcsolja. És ráhangolódik a rezgésre. Mert a tudatos ember az összhangra figyel. Ébren álmodozik, és lehunyt szemmel gondolkodik.
Egyedül nehéz feljutni a Himalájára. De hát nem is vagyunk egyedül. Csak tanmesékben léteznek vegytiszta karakterek. Mindannyiunkban ott él a gondolkodó, az álmodozó, és a tudatos ember egyszeri és utánozhatatlan keveréke. És bennünk van a Himalája is. Ha kezünkben a szeretet iránytűjével – mert a szeretet a lélek logikája – elindulunk, ki sem tudjuk kerülni. Léleknek hívják.
Hozzászólás zárolva.