„Én vagyok a legszebb és a legokosabb! Tudhatnátok…”
Azok a gyerekek, akiket túl sokat dicsérnek a szülei, önimádó, narcisztikus személyiséggé válhatnak. De léteznek olyan nézetek is, amelyek határozottan azt állítják, hogy egy szülőnek sosem szabad a jogos elismeréssel fukarkodnia, hiszen csak így lehet egészséges önbecsüléssel bíró felnőtt a gyerekből.
A narcisztikus személyiséggel kapcsolatos kutatás úgy véli, hogy az USA-ban elterjedt oktatási-nevelési gyakorlat következtében az amerikai gyerekek hihetetlenül fontosakká válnak saját maguk számára.
A pszichológusok 1982. és 2006. között több mint 16 ezer egyetemistával végeztették el az úgynevezett narcisztikus személyiségi tesztet. A megkérdezetteknek olyan állításokra kellett reagálniuk, mint „Ha én irányítanám a világot, sokkal jobb hely lenne”, „Azt hiszem, én különleges ember vagyok” vagy „Úgy élem az életem, ahogy én akarom”.
A kutatók megállapítása szerint mostanra az egyetemisták kétharmadának volt átlagosnál magasabb az én-központúságot mérő, úgynevezett NPI-értéke, míg 1982-ben csak kevesebb, mint egyharmadának.
Az önimádat azonban járhat bizonyos előnyökkel, de ezek eltörpülnek a hátrányok mellett. Ezek az emberek nem képesek hosszú távú, szoros kapcsolatokra, hajlamosabbak a hűtlenségre. Játszmákat játszanak, másokkal szemben tisztességtelen módon, túlkontrolláltak, és időnként erőszakosak.
„A huszadik század utolsó három évtizedében tizenötezer tudományos közlemény jelent meg Amerikában az önbizalomról és arról, hogyan hat a nemi élettől a karrierig mindenre” – írta Po Bronson a „Bankárvilág vitriolban” címen megjelent könyv szerzője írta a New York magazinban. Ez a cikk is megismétli azt az állítást, hogy nem szabad a gyerek eszét folyton dicsérni, mert nem attól erősödik az önbizalma és nem attól lesz sikeres.
A narcisztikus személyiségben az egoizmus nagyon magas szinten van jelen:
„Ma arra az emberre mondjuk, hogy narcisztikus személyiség, aki önző, egyáltalán nem fogadja el a kritikákat, sértődékeny, lobbanékony, kikéri magának a mások véleményét, és mindig mindent ő tud legjobban. Az ilyen típusú embernek nagyon fejletetlen az érzelmi intelligenciája, s ez ahhoz vezet, hogy az érzéseket nem megéli, vagy kimondja, hanem inkább elfojtja, és lenyomja önmagában.”
Csernus Imre is részben egyetért azzal, hogy a ilyenfajta torzulásért a szülő is felelőssé tehető:
Hozzászólás zárolva.