„Erősnek kell lennem, de nem tudom, hogyan”

A gyász hosszú folyamat, aminek szükségszerű része ez az érzelmi vihar. Így van ez a gyerekeknél is. Abból, amit leírt, azt látom, hogy olyan terhet próbál egyedül elcipelni, amire senki sem lehet képes. Ebben a helyzetben nem kell és nem is lehet erősnek lennie! Kérjen segítséget barátoktól, rokonoktól, akik tehermentesítik Önt: akár azzal, hogy elviszik a gyerekeket kicsit, akár azzal, hogy meghallgatják Önt, de esetleg alkalmanként akár besegíthetnek a főzésbe is! Régen, amikor az emberek nagyobb közösségekben éltek, természetes volt, hogy gondoskodtak a gyászoló családról.

A levelét olvasva azt is gondolom, hogy nagyon sok energiát visz el Öntől az, hogy megpróbálja „tartani magát” a gyerekek előtt, nem csoda, ha hétvégére lemerül. Azt javasolnám -, és higgye el, ezzel a gyerekeinek is sokat segítene, – ha nyíltan felvállalná otthon, azt, amikor szomorú. Lehet sírni a gyerekek előtt, sőt a gyerekekkel együtt! Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezzel plusz terhet teszünk rájuk, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy épp ellenkezőleg: a plusz terhet az érzések eltagadása, az érzelmek és indulatok féken tartása jelenti.

Mondja ki nyugodtan a gyerekeknek is, hogy „azért vagyok szomorú, mert nagyon hiányzik az apu”! És nem baj, ha sír. Ha megnyílik a lehetősége annak, hogy otthon, biztonságos körülmények között kifejezhessék mindannyian az érzelmeiket, az a gyerekek és az Ön gyászfolyamatát is sokban fogja segíteni. Menjenek ki együtt a temetőbe, beszélgessenek az elhunyt férjéről, esetleg gyújtsanak otthon gyertyát az emlékére. Kislánya szorongása is várhatóan enyhülni fog, ha elmondhatja, hogyan érez. A fiával kapcsolatban is úgy vélem, hogy ha Ön megengedi magának, hogy kifejezze az érzelmeit, akkor ő is mintát és ezáltal lehetőséget kap arra, hogy elvégezze azt a gyászmunkát, amire szükséges ahhoz, hogy egészséges lélekkel megbirkózzon az őt ért veszteséggel.