Facebook hozzászólás
226

Ezzel tudja kellemetlen helyzetbe hozni Kajdi Csabát az édesanyja

A modellügynökség vezetője sok időt tölt az édesanyjával, aki sosem fogja vissza magát. Ami a szívén, az a száján, még ha ezzel olykor kínos helyzetbe sodorja a körülötte lévőket.

Nem esett messze az alma a fájától, hiszen Kajdi Csaba is éppen annyira laza és közvetlen, mint édesanyja. Bár a közösségi oldalak megmondó emberének édesanyja Franciaországban él, anya és fia igyekeznek sok időt együtt tölteni.

Kajdi Csaba édesanyja
Kajdi az édesanyja szokásairól mesélt a Sláger Rádióban (Foto: Sláger)

„Több hetet töltöttem kint a nyáron, nagyon sok időt voltam Annamarival. Ő épp lakásfelújításban volt, úgyhogy jöttünk-mentünk mindenhova, segítettem intézni neki a dolgokat. Persze azért nem maradt el a piacozás sem. Anyám nagy pénzköltő, úgy tud elkölteni – hasamra ütök – kétszáz eurót, hogy 5-8 eurós dolgokat vesz csak. Neki akkora sikerélmény egy-egy ilyen jóárú kis tétel beújítása, mintha valami világmegváltó dolgot vinne véghez”

– mondta RádiósCyla, akit édesanyja nem egyszer hozott már kellemetlen helyzetbe az őszinteségével.

Előfordult már, hogy együtt mentünk be egy boltba vásárolni, volt, hogy én például zoknit szerettem volna magamnak nézni. Persze Annamari azonnal mondta az eladónak, hogy nekem vásárolunk. Ő pedig készségesen mutatta meg a választékot, hogy milyen zoknik közül lehet válogatni. El is kezdtem őket nézni, amikor anyám nem kis hangerővel a bolt másik végéből odaszólt, hogy ’nehogy műszálasat válassz, tudod, hogy izzadós a lábad’. Én ilyenkor csak a szememet forgatva kérem, hogy inkább maradjon csendben

– árulta el a Sláger Reggel hétfőnként és péntekenként jelentkező adásainak társműsorvezetője, Kajdi Csaba. A beszélgetés a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!