Felelősek vagyunk azért, akit megszelídítettünk
Mindenki keresi-kutatja az igazit. Sok embert megismerünk, megszelídítjük, majd találunk egy még igazibbat, és a társsá fogadott jövevényt szabadjára engedjük. És elfelejtjük, hogy valahol felelősséget vállaltunk azért, kit közel akartunk tudni magunkhoz.
„A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz, mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik, igazán hálás legyél érte.” – mondja Marquez. E gondolattal remek ideológiát gyárthatunk a társkereséshez. Néha gyötredelmesnek tűnik megtalálni az igazit, a csalódások csökkentik az érdeklődést és a vágyat. És vannak olyan korszakok is, mikor élvezzük a keresést, a hódítást. Viszont a hódításnak van egy alapszabálya, melyről nem szabad megfeledkezni!
A kisherceg is barátkozni akart a rókával, ki figyelmeztette őt, hogy akkor meg kell szelídítenie őt. Egyre közelebb kerültek egymáshoz. A róka elmagyarázta a kishercegnek, hogy ha megszelídíti, akkor felelősséggel tartozik érte. „Felelősek vagyunk azért, akit megszelídítettünk” – mondja a róka. Ez a hódítás alapszabálya, ezt manapság szeretjük figyelmen kívül hagyni.
Miközben keressük, kutatjuk a társakat, sok embert megismerünk, szépeket mondunk neki, vonzónak látjuk, és el akarjuk csábítani, meg akarjuk szerezni. Az ismerkedési csata után gyakran elkövetkezik a perc, mikor a kedélyek megnyugszanak, úgy érezzük, hogy megtaláltuk az igazit, már szinte megnyugodnánk, amikor rendszerint jön valami probléma. Egy ember a múltból, egy el nem mondott bűn, valami akadály, mely megakadályozza a boldog együttlétet. Úgy érezzük magunkat, mint a kisherceg rókája: megszelídítettek bennünket, de még sem kellünk…
Elfelejtjük, hogy a szelídgetősdi játék felelősséggel jár. Mint ahogy József Attila is mondja: „ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de fájna, aztán ha elkerülnél.” Mert egy idő múlva ragaszkodni kezdünk ahhoz, aki megszelídített. Mint a kutya a gazdájához. A kutya, figyeli, lesi gazdiját, együtt rezdül vele. Állja, ha szidják, tűri, ha megverik. És a kutya önszántából soha nem cserél gazdát…
Az ember manapság szakított a hűséggel, melyet a kutyák oly jól csinálnak. Hűség alatt azt az attitűdöt értem, hogy szexuális kapcsolatot nem folytatok a páromon kívül senkivel sem. Elfogadom őt, és nem csalom meg. Számomra ez a hűség. Sokak, csak az el nem hagyást veszik bele a definícióba, és a megcsalás már belefér. Mondják, ettől izgalmasabb az életük, és így tudnak megmaradni a párjuk mellett. A hűség fogalmába azonban nem fér bele valaki más. Lehetnek barátok, ismerősök az életünkben, de a szív mélyén csak egy embernek van helye.
Hozzászólás zárolva.