Fő az optimizmus

Az optimista ember általában hajlamosabb a jót várni és gondolni a rossz helyett. Aktivitással, személyes hatékonysággal éri el eredményeit. Gyakrabban érzi magát szerencsésnek, képes saját sorsát irányítani, az adódó lehetőségeket kihasználni. Általában jó a közérzete.

Az emberek többsége általában hajlamosabb az optimizmusra, mint a pesszimizmusra. Az optimizmus kialakulásában rengeteg külső tényező játszik szerepet, például a gyermekkori élmények, a környezetünk. A személyiségformáló hatások lényegesen eltérőek lehetnek a különböző adottságú, családi hátterű, társadalmi helyzetű emberek esetében. A tartós negatív környezet pesszimistává teheti az embert. Egy társadalom újratermelheti a pesszimizmus utánpótlását. A pesszimista sztereotípiák legnagyobb veszélye, hogy önmagukat beteljesítő jóslatként működhetnek. Úgy tűnik a nehéz helyzetben élő, fejlődő országbeli, kollektivista kultúrában élők számára az optimista hozzáállás, a családi és társadalmi összetartozás hatékony védelemnek bizonyul a negatív kedélyvilággal szemben. Az individualista a társadalmak tagjai a kapcsolatok személytelensége, a közösségi támogatás hiánya miatt jobban ki vannak téve a lelki betegségek veszélyeinek.

Kopp Mária, a SOTE Magatartás-tudományi Intézetének www.behsci.sote.hu/ igazgatója nem ért egyet azzal a megállapítással, hogy a magyarok különösen hajlamosak lennének a depresszióra. „Egyrészt azért, mert ez a megállapítás, ha sokat hangoztatják, önbeteljesítő jóslatként is működhet. Másrészt és legfőképp azért, mert nem igaz az állítás: a leszakadó rétegekhez tartozók lelkiállapota ugyan aggasztó, viszont bizonyos társadalmi rétegeknél éppenséggel javulás tapasztalható. Nemzetközi összehasonlításban sem támasztják ezt alá az adatok, például az öngyilkosságok tekintetében az osztrákok vagy a németek nem egyszer megelőztek minket. Az viszont megállapítható, hogy a magyarok másokhoz képest nehezebben viselik a frusztrációt, teljesítményelvűbbek, magasabbak az elvárásaik önmagukkal szemben. Ez a „magyar virtus”, bizonyítani akarnak, de míg az ötvenes-hatvanas években ez az ambíció kimerülhetett a magyar sportteljesítményekben, addig mára uralkodóvá vált a pénzközpontú szemlélet: az viszi valamire, aki mindenek előtt anyagilag jól boldogul. A nálunk szerényebb viszonyok közt élő görögöknél vagy oroszoknál például megfigyelhető, hogy többnyire könnyebben elfogadják a helyzetüket, és kevésbé akarnak bizonyítani – fűzte hozzá a szakember. Nem beszélhetünk tehát sajátos magyar genetikai struktúráról. Ha valami jellemző a magyar népességre, akkor az a szélsőséges hangulati hullámzás, nagyon tudunk örülni, és nagyon el tudunk keseredni.”