Folytasd a történetet! -befejezése 1.

Amikor kimondta ezt a mondatot, megdöbbent. Hogyan?! Hát egyedül
nem jó sírni? Aztán elgondolkodott: bizony, az evolúció során minden
egyes sírás jelzés volt a környezetnek – SEGÍTS! Segíts, mert baj van…
Ha pedig nincs körülötte más, csak az üres lakás, akkor kinek, minek
nyüszítsen? De hiszen úgysem tudna segíteni senki…

Az elkeseredés azonban nem volt az ő stílusa. Hiszen ez a mai este is…
olyan hihetetlen! Nem szoktak ők veszekedni! Illetve… tulajdonképpen
ha baj van, mindig elmondják egymásnak a véleményüket, majd a két
alternatívából születik egy: a Megoldás. És ez így van jól.

Bea (TiBear?) ekkor tette fel magának a kérdést: „Ugye, ez a helyes?
Okos módszernek kell lennie – a pszichológia így tanítja: együtt,
megbeszélve, egyenrangúként…

És… én?

Mindig csak Mi. TiBear! Nincs Én, nincs Ő, csak Mi. De hát hol vagyok ÉN?”

Ideális párkapcsolat – amelyből hiányzik az Egyén, az Ember, a saját
terület, a saját idő, a saját baráti kör, a saját hobbi, és még a saját név
is. És ha lesz egy baba… Akkor már Tibabear, vagy micsoda lesznek.
Bea mindig informatikus szeretett volna lenni. Most tanít, mert erre van
lehetősége, de az álmait nem adta fel, tervezi, hogy még tanul. Csak az
utóbbi években valahogy sose jött össze… Búvárkodni is mindig
szertett volna, de Tibor nem akart, így inkább ő sem tanulta meg ennek
a sportnak a titkait. Hát… be kell ismerni, még a TV-ben is mindig olyat
néznek, ami mindkettejüknek tetszik. De… most olyan jó egy kicsit
egyedül.

Elindult az ágy felé, bebújt a gyapjúba, és ábrándozni
kezdett: „holnap! Majd holnap megkeresem a telefonkönyvben, hol van
a legközelebbi búvártanfolyam. Meg veszek egy csokor gerberát, azt
Tibor úgysem szereti, eddig sosem vettem. És nem takarítok. Főzök
magamnak valami finomat…”