Fontos illemszabályok betegség és gyász esetére…!
A leghosszabb ideig tartó gyász az özvegyeké. Ők egy egész évig viselnek mély gyászt s egy fél évig félgyászt. Legalább így parancsolja az illem, bár gyakran megtörténik, hogy özvegyek nem gyászolnak tovább egy évnél.
Egy évi gyász szokásos szülőkért, azaz félévi mély gyász és félévi félgyász. Nagyszülőkért hat hónapig szokás gyászolni, úgy testvérekért is. Unokatestvért, nagybátyát stb. három hónapig gyászolunk, azonban nem egészen mélyen: két-három hét múlva már fehér gallért is ölthetünk. Háromheti gyász illet meg távolabbi rokonokat és – ha az ember hivatalos állást foglal el – az uralkodóház valamely tagját is. (Egy nagyvilági hölgy, 1880.)
Ha tudomásunkra esik, hogy egy közelebbi ismerősünk családjában betegségi eset fordul elő, úgy kötelességünk időről időre annak egészségi állapota felől tudakozódni. A beteget látogatásokkal zavarni nem tanácsos, mert könnyen terhére lehetnénk. De a tudakozódás mindig hálával fogadtatik, és magának a betegnek is jólesik. (Kalocsa Róza, 1884.)
A látogatást a beteg felgyógyulása után viszonozza. (Szabó István Andor, 1923.)
Gyászolj inkább rövidebben, de őszintén. (Dr. Vida Vilmos, 1940.)
Feketeszegélyes levélpapíron senkinek sem írhatunk valami örvendetes esemény alkalmából gratulációt. (Dr. Berky Imre, 1947.)
Részvétlátogatásra csak közeli ismerősök menjenek, de ők ne vigyenek virágot. (Burget-Kovácsvölgyi, 1959.)
A távirat olyan, mint a kézszorítás, mint az a pár szó, amit a sír mellett alkalmunk lehet elmondani. A levélben viszont az elhunytról emlékezve nemcsak részvétünket fejezzük ki, hanem személyes veszteségünket, kapcsolatainkat is leírjuk. A veszteségek között semmi esetre sem lehet anyagi veszteségeinket felsorolni… (Halák László, 1984.)
Nem azért került egy fejezetbe a címben jelzett két fogalom, mintha a második óhatatlanul s minden esetben következménye lenne az elsőnek. Jóllehet a haláleseteket többnyire – a váratlan balestek kivételével – valamiképpen mindig a betegség előzi meg, egy illemkódexben egészen más indokolja együttes tárgyalásukat. Az, hogy az emberek nem is csekély része kifejezetten zavarban van, ha ismerőseinek, rokonainak körében váratlanul betegséggel, netán halálesettel találkozik; nem tudja, hogyan is illik viselkednie látogatásnál, kórházban vagy otthon, s bár őszintén és szíve legmélyéből együtt érez az elhunyt hozzátartozóival, zavara esetlenné, bizonytalanná teszi, s képtelen tisztességesen kifejezni részvétét.
Hozzászólás zárolva.