Facebook hozzászólás
314

Győri Noémit Karrier Díjjal tüntette ki a Salon de Virtuosi

A tavalyi európai elismerés után ezúttal az amerikai komolyzenei szakma figyelt fel Győri Noémire: a magyar fuvolaművészt Karrier Díjjal jutalmazta a New York-i Salon de Virtuosi Alapítvány, amely kitüntetéseivel 1995 óta támogat nemzetközileg különlegesen kiemelkedő fiatal tehetségeket. A díj 17 éves történetében Győri Noémin kívül eddig mindössze egyetlen fuvolás kapta meg ezt a rangos elismerést. A számos, ma már világsztárnak számító művészt felfedező verseny egyik idei nyerteseként az alig 29 éves magyar fuvolista az októberi díjátadó gálán debütál majd a New York-i Steinway Hallban.

Bár még 30 éves sincs, Győri Noémi már megfordult a világ leghíresebb koncerttermeiben, és neves külföldi zeneművészeti intézményekben oktat. A magyar tehetség 2011 októberében debütált a New York-i Carnegie Hallban az Alexander & Buono Nemzetközi Fuvolaverseny nyerteseként, és 2012 májusában mutatkozott be a luxemburgi Filharmóniában. Szólistaként legközelebb a Nottinghami Filharmonikusokkal, a Regensburgi Kamarazenekarral és a Duna Szimfonikusokkal lép fel, novemberben pedig visszatér a bécsi Konzerthaus Mozart Termébe. Noémit 2012 januárjában nevezték ki a Royal Northern College of Music tanársegédjévé, 2013 januárjában pedig a Royal Irish Academy of Music diákjainak tart mesterkurzust Dublinban.

Győri Noémi tehetségének és kiemelkedő művészi teljesítményének méltatásaképp 2011-ben elnyerte a Pro Europa Alapítvány "Európai Ifjúsági Művészeti" díját. A rangos külföldi elismerések ellenére a fiatal fuvolista szívében továbbra is Magyarország áll az első helyen, és mindig nagy öröm számára, ha itthon léphet fel.

Győri Noémi (1983) a Miyazawa fuvolacég Európában egyedüli "fiatal ígéret" művésze, valamint a különleges tehetségű ifjú szólisták menedzselésével foglalkozó Swiss Global Artistic Foundation patronáltja. Noémi a Budapesti Filharmóniai Társaság háromszoros Fischer Annie ösztöndíjas előadóművésze, valamint a bécsi és a müncheni Yehudi Menuhin Live Music Now Alapítvány művésze. Noémi 2008-óta a müncheni Orchester Jakobsplatz szólófuvolása, emellett olyan kiemelkedő zenekarokban játszik rendszeres vendégként, mint a Bécsi Filharmonikus Zenekar, a BBC Philharmonic, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Grazioso Kamarazenekara és a Georgian Sinfonietta. Noémi 2012-től a manchesteri Royal Northern College of Music tanársegédje, illetve az egyetem fiatal tehetségekkel foglalkozó részlegében vezeti saját osztályát.

Tehetségének és kiemelkedő művészi teljesítményének méltatásaképp 2011-ben elnyerte a Pro Europa Alapítvány Európai Ifjúsági Művészeti Díját, a magyar zeneművek bemutatása terén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért pedig 2006-ban és 2009-ben is előadóművészi díjjal tüntette ki az Artisjus Zenei Alapítvány.

Kamarakoncertjei mellett szólistaként lépett fel az Amadinda Ütőegyüttessel, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Grazioso Kamarazenekarával, a Duna Szimfonikus Zenekarral, a Miskolci Szimfonikusokkal, a Luxembourg Academy Chamber Orchestrával, az Orchester Jakobsplatz-cal, a Georgian Sinfoniettával, a Budapesti Ifjúsági Szimfonikus Zenekarral (2002-2005 között a zenekar művészeti vezetője és szólófuvolása volt) és az IKZE Ensemble-vel.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!