„Haragszom a világra, mert elmentél!”
Egy haláleset megrázó élmény, a fájdalom, a gyász feldolgozása eleinte lehetetlennek tűnik. Érzelmileg és fizikailag is megterhelő velejárója ez az életnek, amibe akár bele is lehet betegedni.
A tünetek eleinte a legerősebbek, majd enyhülnek, de gyakran újra visszatérnek. Bár úgy tűnik, ebből a helyzetből nem lehet szabadulni, a visszaesések ritkábbak és kevésbé erősek lesznek. Ha már nem kontrollálatlanul törnek fel az emlékek, talán sikerült elfogadni a veszteséget.
Minden ember máshogy próbál szabadulni a fájdalomtól, van, aki kibeszéli magából, más a munkájába menekül. Főleg a férfiakra jellemző, hogy magukba fojtják érzéseiket. Sokat segíthetnek a barátok is, ám ők könnyebben elfelejtik a kínt, hiszen az elhunyt nem állt olyan közel hozzájuk, így amikor a gyászolónak még vigaszra lenne szüksége, mások talán már nem elérhetőek.
Az, hogy sikerült feldolgozni a gyászt, nem azt jelenti, hogy elfejtjük azt, akit szerettünk. Ilyenkor már tudjuk, hogy elhunyt szerettünk emlék, és képesek vagyunk újra megszervezni, irányítani életünket. A folyamat nem egyszerű és nem is gyors. Súlyosabb estekben a gyászoló egyedül nem is képes túltenni magát a veszteségen, ilyenkor érdemes terapeutához fordulni.
Hozzászólás zárolva.