HI: A mazochisztikus személyiség

            Feltétel nélkül ragaszkodik a számára fontos személyekhez, dolgokhoz  – ez a magyarázat, pontosabban: motívumainak ez az eredete.

Más szóval a HI-gyerek (mert persze ez az attitűd is kialakul 3-6 éves korban, 14 éves korig pedig – ha megerősítik – megszilárdul) eredetileg nem önmagát háttérbe szorító volt (még kevésbé mazochista), hanem fokozott volt a szeretetigénye. Ez az igény mindnyájunkban ott van, ezzel születünk, de van akibe „nagyobb adag” szorul.

Nos, ha a büntető, korlátozó szülő (vagy nagyszülő, gondozó, felügyelő, stb.) az ún. verbális agresszió, más szóval: destruktív kritika híve, akkor nem (annyira, olyan sokszor) üt, helyette inkább megaláz, megszégyenít. Ezek a mérgező szavak, a bátorítás s a (persze nem elvtelen) dicséret helyett a szidalmazások egy életre sínre tehetik a gyereket, főleg azt, aki nagyon sóvárog a szeretet, a gyengédség iránt.

Mégis, hányszor hallani utcán, boltban, járműveken is, hogy „Béna vagy, kétbalkezes, gyerünk, gyerünk, jó reggelt, csináld már, te szerencsétlen,  hogy lehetsz ilyen idétlen, csak azt tudnám, kire  ütött ez a gyerek, mozogj már, a sírba visz ez a  hülye, befogod vagy ráülök” – s akkor még csak a szalonképes nevelő célzatú intelmeket idéztem.

És ez a gyerek a szó szoros értelmében életre-halálra ki van szolgáltatva a fenti szavak kiabálójának. S ehhez vegyük még hozzá a metakommunikációt: a kiabáló nézését, hangja színét és magasságát, kézmozdulatait, arcjátékát – egész megjelenését, viselkedését. Ezek az üzenetek még mérgezőbbek, még mélyebbek az így ütött sebek, mert fényképként, filmként azonnal a tudattalanba kerülnek, s onnan hatnak majd nagyszülő-korban is…

Ám vissza a gyerekkorba! Ugyanez a gyerek fokozott szeretetigénnyel áldott/átkozott, tehát még a teljes kiszolgáltatottságnál is több kényszeríti őt arra, hogy mindent megtegyen, amit inkább követelnek, mint kérnek. Ezt csak a freudi azonosulás az agresszorral technika alkalmazásával tudja megtenni, s elérni azt, hogy ne bántsák őt annyira…