Hiába fürösztöd tenmagad, csak másban moshatod meg arcodat
Az ember sohasem láthatja önmagát, önmaga arcát, miközben pillanatról pillanatra érzi, érzékeli önmaga érzéseit, szándékait. Ez a kettősség egyre inkább felerősíti a tükröző személy iránti igényét. Ez sokszor csapda helyezet, mert hajlamossá válunk, hogy inkább azt fogadjuk el igaznak, amit mások rólunk tükröznek, és nem azt, amit valóban érzünk és gondolunk.
A nőket ez az igény jobban terheli. Számunkra a gondoskodás, a tetszés, a vonzó mivolt visszatükrözése a női önbecsülés átéléséhez szinte nélkülözhetetlen. Biológiába ágyazott ösztönkésztetésénél fogva akkor érzi önmagát nőnek, ha érzi (a másik, a férfi tükrözésében), hogy teljesíti "küldetését", azaz "örömokozó". Örömokozó a gondoskodásával, a tetszeni vágyásával és cserébe a férfitól védelmet és elismerést kap. Az érzelmi anyagcsere folytatásaként tiszteletet, elismerést ad(hat), mely más szinten ismét, mint "örömokozó" hatás jelenik meg.
A tudat másik funkciója: önmagunk folyamatos kontrollja
A nők bár látják és tapasztalják, mégis kevésbé kalkulálnak azzal a ténnyel, hogy a férfiak jelentős része önmaga tükröződését inkább a külvilágban való tevékenysége során keresik. Többen szinte alig-alig értik, hogy a nő számára otthon ő, a férfi a külvilág, ahol ugyanúgy "dolga" van (lenne), nemcsak a nő, de a saját érdekében is. Lemond erről a tükröző funkcióról, mert előbb, vagy utóbb "pihenőhelynek", "ellazulás színterének" kezeli a nővel való kapcsolatát és otthonát. Eleinte ez találkozik a nő gondoskodó késztetésével. Segít lazulni, pihenni, kikapcsolódni. A férfi nem gondoskodásnak, hanem jogos igényének megvalósulásaként "könyveli el" az "ajándékot". Még ez sem lenne olyan nagy baj, ha időben a férfi rájönne, hogy a nőt az pihenteti igazán, ha nőnek érezheti önmagát (nemcsak szexuális értelemben).
A szándékkettősség kialakulása A nők érzékenyebbek, felfogják, hogy "valami nincs rendjén". Zavar alakult ki az érzelmi anyagcserében. Érzelmi elégedetlenségének, ha hangot ad, tudja, hogy lemondott "örömokozó" küldetéséről, mert tudja, sőt érzi, hogy most, így nem tetszhet. Mégis remél. Reméli a megértést, a változást. Vár…
A baj, hogy általában nem lényegi a változás, nem a férfi működéselve változott, csak a "balhé" helyett a "békekereső" kedve lépett működésbe. A nőre az átmeneti javulás után ismét a kielégületlenség vár. Megjelenik a kérdés: mit várok? Mit várhatok? Reális-e az igényem, vagy törődön bele, hogy máris "elszürkült" a kapcsolat.
Hozzászólás zárolva.