Horváth Charlie
Nem csak én, hanem az összes többi kollégám is azért tudott zenésszé érni, mert minden nap játszottunk – nem voltak Megasztár műsorok, amelyekben pár hét alatt megcsináltak volna bennünket, mi csak magunkra számíthattunk.
-Az arab olajsejkek fényűző gazdaságáról rengeteget lehet hallani, de csak kevés európai ember látta a saját szemével. Zenészként betekintést nyertek ebbe a világba is?
-Egyszer szilveszteri bankettre voltunk hivatalosak a jordán király palotájába. Külön-gép jött értünk, amellyel csak mi utaztunk, és majdnem elájultunk a mérhetetlen, számunkra már visszatetsző pompa láttán. Az aranyozott WC-ülőke, a valódi bársonnyal borított kagylófotelek kényelme a személyzet szinte bántó figyelmességével társítva előrevetítette, milyen fogadtatásban lesz részünk a királyi udvarban. Légkondicionált limuzin várt bennünket a repülőtéren és azon, hogy a felnik csillogtak az aranytól már nem lepődtünk meg, de a palota méreteitől és gépjárműarzenáljától enyhén megszédültünk. Egyszer csak valósággá vált a gyerekkoromban olvasott mesék elképzelt helyszíne. A Mercedesek ébenfa berakásos intarziái meg a hihetetlen fényekkel megvilágított szökőkutak ma is mesés álomként jelennek meg bennem. Négy kört játszottunk a királyi család és vendégeik nagy megelégedésére, és ahogy visszatértünk Dubaiba, már várt is az újabb felkérés – egy bagdadi kaszinó ezerfős nagytermében és a Tigris folyó partján elterülő kertjében szórakoztattuk a jómódú közönséget. Nagyon sokszor meghívtak bennünket a palotáikba és a jachtjaikra nemzetközi multicégek képviselői és a tankhajók dúsgazdag tulajdonosai is. Nem sokat hallottak Magyarországról, de talán épp amiatt kedveltek meg, mert úgy látták, a keleti blokkban is élnek művészi hajlamú világlátott emberek. Meglepő volt számunkra, hogy ezek az emberek soha nem fitogtatták a gazdagságukat – talán azért, mert ilyen magaslatokban ez már felesleges energiákat emésztett volna fel. Engem egyszerre vonzott és taszított ez az idegen világ – kíváncsi voltam rá, de ugyanakkor éreztem, hogy sem a mérhetetlen gazdagsághoz, sem a városszéli negyedek elképesztő szegénységéhez nincs semmi közöm. Otthontalannak érzetem magam és vágytam haza, oda ahol felnőttem. Számomra ez jelentette a hazaszeretetet, mert egyébként túlzott hazafiúi érzelmeket nem tápláltam azon ország iránt, amelyben orosz tankok tartották fenn a közállapotokat.
Hozzászólás zárolva.