Horváth Charlie

-Mi volt ebben a vándorzenész életmódban a legnehezebb?

-A honvágy, az hogy hónapokig nem láttam a feleségemet meg a kisfiamat, és hogy a fellépéseken kívül semmi állandó nem volt az életünkben. Mindegyikünk tudta, hogy a szerződés szent, ha esett, ha fújt, ha derékig érő hó volt, a kezdésig oda kellett érnünk. Néha öt határon kellett átmennünk magyar útlevéllel és mindenhol kipakoltatták velünk az autót. Az is előfordult, hogy az éjszakai fellépés után rögtön autóba ültünk és ahogy megérkeztünk, épp csak átöltözni volt időnk, de a színpadon mosolyogni kellett és száz százalékra teljesíteni. Embert próbáló évek voltak, feszes, kemény tempóban melóztunk, de én boldog vagyok, hogy ezt az utat végigjártam. Mostanra épp a legrosszabb dolgok szépültek meg az egészben, már-már nosztalgiával gondolok azokra az évekre. De ha most ajánlana valaki ilyen szerződést, ugyanolyan feltételek mellett, ötször annyi pénzért sem vállalnám.

-Mennyire követte figyelemmel az otthoni zenei életet? Tudta, mire vitték az önnel egyidős zenészek, és kik az új tehetségek?

-Ha zenét nem is nagyon hallgattam, de a hazai sajtót követtem. Tudtam, hogy otthon rengeteg a gagyi produkció és az én generációmra, csak akkor figyeltek fel újra, amikor beindult a slágerrádió. Tulajdonképpen nem ítélek én el senkit, mert mindenki küszködött, hajtott azért, amit elért, csak valakinek minden lehetőség megadatott, valaki meg bolondokházába került vagy disszidált. Magyarország legjobb zenészei a mai napig külföldön dolgoznak, vagy rég feladták. Amikor valaki folyton azt látja, hogy hiába gitározik százszor olyan jól, mint XY, mégsem adják ki a lemezét, akkor egy idő után összetöri a gitárját és elmegy mérnöknek. Nekem ki kellett tartanom, mert fiatal koromban elvesztegettem az időmet és semmi máshoz nem értek. Szerencsére, bárhová mentem, mindenhol szerettek, és amikor úgy döntöttem, hogy hazajövök, húsz év után is össze tudtam hozni egy olyan csapatot, amellyel mindent újrakezdhettem.