Horváth Charlie

-Nem igaz, hogy Tátrai Tibor hívta haza?

-Volt egy Tátrai Band, de az nem működött. Két évig rendszeresen hosszabb időkre járogattam haza miközben kint még dolgoztam, felvettünk sok jó zenét, jártunk koncertezni is, de a koncertekre valahogy nem tódult a közönség. Hiába írtuk ki a plakátokra, hogy Charlie – ex-Generál és hiába volt Tátrai Tibusz az ország legjobb gitárosa, addigra már lefutott két generáció és a fiataloknak ez semmit nem mondott. De nekem volt időm, mert nem pénzért csináltam, hanem épp ellenkezőleg: azért engedhettem meg magamnak ezt a dolgot, mert volt pénzem. Ez a nyugodt háttér kell ahhoz, hogy legyen idő megvárni, amíg kiforrnak az ötletek. Úgy, hogy az embert sürgetik a producerek, mert már szeretnék viszontlátni a befektetett pénzüket, nem lehet jó dolgokat csinálni. Ezért nagyon rossz a véleményem a mai sztárcsináló műsorokról is, mert amint ezekkel az emberekkel megszűnik naponta foglalkozni a sajtó, el fognak tűnni a süllyesztőben. Ahhoz, hogy az ember fennmaradhasson, végig kell járni egy életutat, anélkül nem megy.

-Emlékszik rá, mi volt az áttörés, amitől kezdve újra sikk lett Tátraira járni?

-Nem köthető ez konkrét eseményhez. Csak egyszerűen nem adtuk fel, koncerteztünk tíz ember előtt is, kiadtunk két nagyon jó lemezt és az emberek kezdték látni, hogy ez tulajdonképpen klassz dolog. Akkor csináltuk meg a Sorstalanság operatőrével, Gulyás Budával a videoklippünket New Yorkban és talán épp az a szám volt az, amelynek köszönhetően a közönség kíváncsi lett ránk. Sorban álltak a jegyekért a koncertjeinkre és volt olyan év is, hogy december 29-én Charlie-bulin, 30-án pedig Tátrai Band koncerten volt teltház a sportcsarnokban. Ma már nem játszom a Tátrai Banddal, de Tibusz továbbra is a legjobb barátom, ő volt az első ember, akit a Syrius zenekarból átcsábítottam az Olympiába és a Generálba is együtt mentünk át.