Jirí Menzel: Gondolkodom…, mit is nem szeretek…?
Leggyakrabban széplányokra van gusztusa, de mihelyt megéhezik, leginkább a leveseket szereti, amúgy meg vadas, töltött hús, gulyás, a világon mindenütt ezt keresi
A magyar bort és a bablevest szereti a legjobban
Az édességért ma már nem nagyon lelkesedik.
A forralt bort szeretem. Abban is van cukor.
De a madártejtől nem volt oda…
Marika, Törőcsik Marika akarta, hogy egyek belőle. Mondta, hogy finom, meg hogy ez a kedvence. De már a neve is, hogy „madártej”! Azt hittem, valóban madár kell hozzá. Megkóstoltam, de köszönöm, soha többé! A cseh konyha nem is ismeri.
Mikor nőtte ki aztán az étvágytalanságot?
Erre is pontosan emlékszem. Kilencéves koromban, a cserkésztáborban egész nap szaladgáltunk, és várni kellett a vacsorára. Akkor éreztem először, hogy éhes vagyok, de nagyon. Vártuk, hogy hozzák végre a virslit. És a virslit azóta is szeretem.
De a sört nem.
Régi történet. Apukám mindig engem küldött sörért. Három-négy vendéglő is volt a házunk közelében. Kezembe adták a kancsót, megmondták, melyikbe menjek, és mindig boldogan mentem, mert mire hazaértem, már jól teleittam magam. Tetszett, hogy fehér bajszom lett a sörtől. Aztán beléptem a cserkészszövetségbe, ahol azt mondták: „A cserkész nem iszik és nem dohányzik!” Attól a naptól fogva nem is ittam sört többé soha.
A vörösborra hogy szokott rá?
Ez Olinka érdeme. Amíg nem ismertük egymást, mindig csak ásványvizet ittam. Aztán felfedezte, hogy tele a spájzom vörösborral, mert ha kaptam valakitől, oda raktam, és egy nap, vacsora után felbontottunk egyet. Ízlett. Azóta természetesen meg is ittuk az összeset. Pedig volt vagy kétszáz üveggel! Pezsgőt ritkán iszom, whiskyt vagy valami hasonlót, soha.
Egykori jó barátja, Bohumil Hrabal társaságában mit ivott, ha az író kedvenc sörözőjében, az Arany Tigrisben találkoztak?
Én ott csak egyszer jártam, amikor, szerinte, szégyent hoztam a fejére. Teát rendeltem ugyanis, amit ő nem nézett jó szemmel. Nem is találkoztunk többet semmilyen sörözőben. Vidéki házába jártam hozzá, ahol ő is, a bátyja is, és a felesége is remekül főzött. Náluk mindig hétfogásos ebédek voltak. Borozgatni egyébként a horvát tengerparton szoktunk Olinkával. Meg Budapesten, mert a magyar borokat is szeretem.
Hozzászólás zárolva.