Juhász Gyula, a bús dalnok

Juhász Gyula betegségéről a legjobb és leghitelesebb forrás, Miskolczy Dezső professzor írása. Innét tudjuk, hogy kifejezett depressziója 1907-ben jelentkezett először. Munkáját azonban rendesen végezte. Depressziója mindenféle külső októl független volt, s néhány hétig tartott. Azóta jelentkezett kedélyi nyomottsága öngyilkossági gondolatokkal is társulva. Az orvosi vizsgálatok megerősítették, hogy szervi idegrendszeri megbetegedésnek semmi nyoma nem található.

Milyen volt a depressziós Juhász Gyula? Kórosan lesoványodott, étvágytalan. Napokig fel sem kel az ágyból. Hangulata borús. Semmi sem érdekli, de azért a napi lapokat átolvassa, s néha irodalomról szóló beszélgetésekbe kezd. Szorongásai és félelmei csak akkor enyhülnek, mikor depressziója is javul egy kicsit. Már Eőrsi Júlia is följegyezte kínzó némaságát: „Ha fájt valami neki, hallgatott. Órákig és napokig hallgatott, és ezt nem lehetett elviselni. Akkor még nem tudtam, amit később keservesen tanultam meg: a hallgatás a közeledő összeroppanás első jele volt.” „Most is nagyon szomorú. Fekszik az ágyban, kedvtelenül engedi, hogy megszorítsam a kezét. Homlokán nagyon mélyek a ráncok. És hallgat.”

Az utolsó nyolc évében elhatalmasodott a betegsége, a világ elől bebörtönözve élt édesanyja házában: „Most megint ott él édesanyjának házában, a magaválasztotta börtönben, mint a bánat és szomorúság fegyence, odaláncolva a némaság mázsányi köveihez. Nem segíthet senki és nem akar segíteni magán. Hallgat és szenved az évek izzó tüzében. Ott áll börtönének ablakában, elűzi a poroszlókat, belakatolja ajtaját a látogatók elől, nem mozdul, nem beszél, nem ír – és nyolc éve várja az áhított megváltó elmúlást.”

Betegségtudata már egészen korán kialakult: „Beteg vagyok, öreg, de erre az én bajomra nincsen balzsam Gilládban. Szerelem? Gombház? Dicsőség? Fene! Péterfy Jenő úri betegsége szállott meg: ördöngös vagyok. De ezt a modernebb kiadást még a Jézus sem tudja kiűzni, csak az anyaföld, az áldott anyaföld. Tisztelt idegeim oda vannak. Hát mért oly finomak, a kutyafáját?” – írja Oláh Gábornak