Kár, mindenért kár, avagy optimista minden hülyéből lehet

Na ugye. Mindjárt rájössz, hogy a legokosabb, amit tehetsz, ha a nap további részét a paplan alatt töltöd, és szorgalmasan ápolgatod letargiádat. A jó hangulatnak ellent kell tudni állni, érted? Ha a napsugaras jókedv orvul támad – ahogy szokott, a tetű -, gondolj csak bele, mennyi bú meg gond van e földön! Mennyi bánat! Sanyarúság! Nyomor! Csapás csapás hátán! És mik vagyunk mi ehhez képest? Úgy van! Semmik vagyunk! Nullák! Porszemek a Semmi ágán! És ez így is marad! Kár próbálkozni! Ezt mondja köztiszteletnek örvendő varjú kollégánk is! Kár, kár! Mindenért kár! Ezt jól jegyezd meg!

Lesznek emberek, akik azt mondják: "Nézz fel! Milyen kék az ég!" Kék ég, hahaha! Amiből az a jó savas eső esik, mi? Amiben ott van az ózonlyuk, mi? Ne higgy csalárd szavaiknak! Ezek a farkasbőrbe bújt bárányok még azt sem átallják majd mondani – azon a mézesmázos hangjukon -, hogy "…és a felhők fölött mindig süt a nap!" Hahaha! A Nap! Az ultraibolya sugárzás, mi? A jó kis bőrrák, mi? Haha! Tudjuk, hogy van ez! Még hogy a Nap!

Ne légy engedékeny, soha, egy csöppet sem. Csakis mogorva, ha lehetséges, egyfolytában. Ha egy kicsit lazítani akarsz, akkor esetleg – tisztán csak a változatosság kedvéért – lehetsz komor is. De inkább búskomor. (Ne feledd, mire kötelez depressziós hírneved. És azt se, hogy évtizedek áldozatos munkáját teheti tönkre egyetlen önkéntelen mosoly.)

Általános recept természetesen nem adható. De ha este úgy térsz nyugovóra, hogy na, micsoda ramaty nap volt ez már megint – már jó úton jársz. És ha másnap ekképp sóhajtasz fel: na, ez a nap még ramatyabb volt, mint a tegnapi – akkor már lehet belőled valaki. Valaki, aki lelked legmélyén mindig is lenni akartál, valaki, sőt, Valaki: egy igazi, született, tőrőlmetszett depressziós.