Facebook hozzászólás
1 021

Két nő harca…

A versenyhelyzetek kialakulásában a szülők a leginkább hibásak: ha egy családba két lány születik, gyakran hasonlítják a kisebb testvért a nővéréhez…

Hogy néz ki a hajad?

A Hite által végzett kutatásban a lányok arról számoltak be, hogy az első dolog, amit édesanyjuk kifogásolt rajtuk, az a hajuk volt. De vajon miért a hajviselet az elsődleges konfliktusforrás anya és lánya között? A szexuál pszichológus szerint ennek az az oka, hogy amikor a kislányok elkezdenek járni, és már nem dajkálja őket az édesanyjuk, sokkal kevesebb testi kontaktus van köztük, mint korábban. Tehát körülbelül ötéves koruktól kezdve a lányok akkor kapnak cirógatást, ölelést, amikor az anyjuk a hajukat fésüli, fonogatja. A haj következésképp kulcsfontosságú jelképe lesz az anya-lánya kapcsolatnak.

Anya, nem barátnő

C. Molnár Emma pszichoterapeuta, A nő ezer arca programok vezetője szerint azonban ennél sokkal többről van szó, hiszen az intim szavak ugyanolyan fontosak, mint a testi érintés. Ilyen intim körülmények között váltott szavak a csecsemőkori gügyögés és később az intim összebújás. "Amikor a szavak intimitása csökken, veszteség érzése fogja el az anyát és a lányt is. Ez többnyire egybeesik a nemi érés, a leválás periódusával" – mondja a szakember. A pszichoterapeuta egy felmérést is említ: akkor mondja valaki, hogy jó a kapcsolata egy másik emberrel, ha naponta legalább ezer olyan szó hangzik el köztük, ami intim interakciót feltételez. "Ide tartozik az is, ha például egy lány az anyjától kölcsönkéri a ruháját, a sminkjét. Ha ez egyszer csak elmúlik, az érzelmek ellentétbe fordulásának jeleként éli meg mindkét fél."

Inkább érzéki csalódás

Eszter személyi asszisztensként dolgozott évekig férfi főnöke mellett, de amikor főnökváltás volt, és egy nő lett az új séf – azt mondja -, onnantól minden megváltozott. "Úgy szólt hozzám, mintha egy kisállat lennék, vagy legalábbis szellemi fogyatékos. A mellettem ülő férfikollégámmal pedig úgy beszélt, mintha ő lett volna a brit herceg. Két hétig bírtam, aztán felmondtam, és megfogadtam, hogy soha többé nem kerülök olyan helyzetbe, hogy nekem egy nő mondja meg, mit csináljak." Síklaki István szociálpszichológus szerint Eszter történetére az a magyarázat, hogy a munkahelyen a státuszbeli különbségek a férfiaknak kedveznek. Ha ugyanis egy nő utasít, az nem felel meg a patriarchális normáknak. A szakember azt mondja: sokszor inkább csak "érzéki csalódás", hogy a nők rivalizáló típusok.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!