Facebook hozzászólás
286

Kockáztatott, és nyert a Desperado

Spotify, Deezer, ITunes – se szeri, se száma azoknak a digitális felületeknek, ahonnan a zenerajongók letölthetik kedvenc előadóik slágereit. Éppen ennek ismeretében bátorság, ha egy előadó 2016-ban CD-t ad ki, így még nagyobb a siker, ha mindez alig három hónap alatt aranylemez lesz. A Desperado együttesnek mindez sikerült.

 

Desperado, Kép: sajtóanyag
Betti, Zsolti és Zoy ősszel sem pihen, Kép: sajtóanyag

Májusban jelent meg – nyolc év kihagyás után – a Desperado együttes új zenei albuma, amit kizárólag a nemzeti olajtársaság töltőállomásain lehet megvásárolni. A 10, már jól ismert, újrahangszerelt sláger mellett három új dal is helyet kapott a korongon. A kockázatos vállalkozás bejött, a rajongók szeretik a Best of CD-t.

Érdekességek
1998-ban alakultak, a jelenlegi formáció 2000. óta dolgozik együtt. Hat nagylemezük jelent meg, amelyből négy arany- és két platinalemez lett. A „Gyere és álmodj”, a „Rajtad múlik” és a „Táncolj” című slágerük a MAHASZ-listák és a Danubius Rádió toplistájának csúcsára is felkerült.

– Manapság kevesen mernek CD-t kiadni, hiszen a digitális platformok idejét éljük. Míg egy rockzenekar rajongói CD-t, pólót és akár bögrét is megvesznek a kedvenceik kapcsán, a popzene szerelmesei szívesebben töltik le a kedvenc dalaikat az interneten keresztül. Mi tavasszal úgy döntöttünk, hogy az új zenei anyagunkat minden felületen elérhetővé tesszük, így nemcsak letölthető, hanem kézzel fogható változatban is megvásárolható a Best of hanganyaga. Nagyon boldogok vagyunk, hogy alig három hónap alatt elértük az aranylemezt. Talán nem vagyunk telhetetlenek, ha karácsonyi ajándéknak egy platinalemezt szeretnénk kapni! – árulta el Zoy, a Desperado gitárosa, aki egyébként a dalszerzésből is kiveszi a részét.

A zenekar azonban továbbra sem pihen, hiszen hamarosan több újdonsággal is jelentkeznek!

Saját dalaikkal sokkolták a mentorokat
Batman, Pókember, Androméda-ködből érkező űrlény, piros szemű, szelíd rocker, vetkőzés, megindító történetek, tehetséges énekesek és óriási buliarcok – fordulatokból az X-Faktor második válogatójában sem volt hiány szombat este. Tóth Gabinak, ByeAlexnek, Gáspár Lacinak és Puskás Petinek ráadásul abban a kivételes élményben lehetett részük, hogy saját dalaikat hallgathatták meg egy-egy jelentkezőtől. Igaz, nem minden esetben tudtak ennek felhőtlenül örülni a mentorok, volt azonban olyan produkció is, amelynek nemcsak állva tapsoltak, hanem négy igennel juttatták tovább a táborba.

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!