Facebook hozzászólás
230

Koronavírus: előrehozták a gyerekvakcina startját az EU-ban

A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével az 5-11 éves korosztálynak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen kifejlesztett védőoltást – közölte szerdán a német ügyvezető szövetségi egészségügyi miniszter.

Ugyanakkor aggodalmat okoz az omikron nevű vírusváltozat terjedése. Eddig országszerte húsznál kevesebb esetben mutatták ki az új variánst. A fertőzöttek többsége a közelmúltban járt Dél-Afrikában, ahol az új variánst először azonosították. Baden-Württemberg tartományban négy olyan ember szervezetében mutatták ki az omikront, aki teljes oltással rendelkezik. Hárman november végén tértek haza dél-afrikai üzleti útról, a negyedik az egyik hazatérő családtagja. Valamennyien karanténban vannak, tüneteik enyhék.

A vírus összes változatát együttvéve, az utóbbi 24 órában 67 186 ember szervezetében mutatták ki a vírust az RKI szerdai jelentése szerint. Ez minimális – 0,4 százalékos – növekedés az egy héttel korábbi 66 884-hez képest. Az utóbbi hetekben rendre jóval nagyobb, legalább tízszázalékos növekedést jegyzett fel az RKI. Az új esetekkel együtt 5 903 999 fertőződést regisztráltak a járvány tavaly tavaszi kezdete óta.

A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 446 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 101 790-re emelkedett Németországban. Hazánkban tegnap 11 152 új fertőzöttet igazoltak. Elhunyt 192 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 713 főre emelkedett.

Bár a magyar kormány korábban azt közölte, hogy nem vesz több felnőttvakcinát az uniós beszerzés keretében, a gyerekvakcina megrendelést ezen az úton bonyolították. Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is erősítette meg a Kormányinfón. A gyerekvakcina érkezik Magyarországra is, és az 5 és 11 éves korosztály hasonlóan a felnőtt oltáshoz, két dózisban kaphatja meg a covid-19 elleni védőoltást.

A gyerekvakcina mellett ez is fontos:




Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!