Facebook hozzászólás
207

Ma a diplomám csak egy papír?

Az Educatio Kht. által végzett idei jelentkezési adatok elemzése szerint folytatódott a szakok népszerűségében évek óta tartó tendencia. Ezek szerint a hivatalos felsőoktatás-politika által is preferált képzésterületeken, mint pl. a műszaki és az informatika, általában tovább nőtt a jelentkezők száma, illetve több ide tartozó szak erősítette pozícióját a népszerűségi rangsorban. Ez azonban közel sem jelent teljes átrendeződést a szakok toplistáján, mivel az utóbbi évek slágerszakjai közül jó néhány továbbra is vonzza a fiatalokat, különösen gazdasági és társadalomtudományi területen.

A jelenlegi pályaválasztás más alapokon nyugszik. Az, hogy valakiből mérnök vagy gyógyszerész, marketinges vagy újságíró lesz, az az érdeklődési irány mellett attól is függ, kinek mivel foglalkoznak a szülei, milyen a médiában megjelenő szakmakép és kedveli-e a jelölt azokat a tárgyakat, amelyek a felvételi során szükségesek. A DPR segítséget fog nyújtani a tudatos választásban úgy, hogy megmutatja a diploma piacképességét is.

Merre mennek a többiek?

Természetesen érdeklődhetünk ismerősök körében, milyen diplomával merre lehet elhelyezkedni. Tanulmányozhatjuk a hivatalos szakleírásokat, hogy az adott diploma milyen tudást ad, mely területek jöhetnek szóba az álláskeresésnél.

Segíthet a tájékozódásban, ha a döntés előtt személyzeti szakemberek – HR-esek, fejvadászok, személyzeti tanácsadók, karrier-tanácsadók – véleményét kérjük ki azzal kapcsolatban, hogy mire van most igény; a diplomán túl milyen készségek, képességek kellenek a piacképes induláshoz.

Tájékozódás a tanulmányok alatt

Az egyetemre, főiskolára való bejutás azonban még nem determinál pontos karrier utat. Azt már a tanulmányok alatt lehet formálni különféle képzésekben való részvétellel, külföldi tanulmányokkal, a munkaadói igényekhez való igazodással, a szakmai gyakorlati hely okos kiválasztásával. A tájékozódásban hasznosak a felsőoktatási állásbörzék, az ott készített felmérések elemzése. Megtudhatjuk például, hogy a cégek kiket keresnek, kiknek szólnak az ajánlatok, milyen juttatásokat kínálnak. Azonban itt is vannak korlátok, ugyanis az állásbörzén kiállító cégek a munkaerőpiacnak csak egy szeletét képviselik: jellemzően a nagy, multinacionális cégeket.

Diplomás pályakövetés: hiánypótló karriertervező

Könnyítené a karrierstartot, ha a fiatalok számszerűsítve látnák azt, hogy a korábban végzettek hol találtak munkát. Például: Merre dolgoznak a nyelvszakos bölcsészek? Állami iskolában vagy magán nyelviskolában tanítanak? Esetleg multinacionális cég telefonos ügyfélszolgálati központjában tevékenykednek? Vagy idegenvezetőként, fordítóként keresik kenyerüket? Talán külföldön próbálnak szerencsét? Milyen arányban indultak el az egyes lehetőségek felé? Sajnos, az összes felsőoktatási intézményt érintő kutatások még nem léteznek. Pedig megkönnyítené a jelentkezők (és szüleik) dolgát, és jobban tervezhetővé tenné az egyetem/főiskola alatt a karriert, valamint könnyebben pótolhatóak lennének a hiányzó kompetenciák, ha lenne egy összesítés, ami információkat szolgáltat arról, hogy milyenek az elhelyezkedési esélyek az adott szakokon, illetve jelenleg melyik szakokon végzők milyen arányban találnak munkahelyet. Ezekre a kérdésekre ad majd választ a Diplomás Pályakövetési Rendszer, amelynek segítségével alaposabb ismeretek birtokában hozható meg a pályaválasztási döntés, alakítható a képzések köre, beazonosíthatóak és formálhatóak a túlképzést generáló szakok. Ez azt is jelenti, hogy drága pénzen nem olyan szakmát oktat majd a felsőoktatás, amelyre a piac nem tart igényt.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!