Facebook hozzászólás
324

Ha imádsz kerékpározni, akkor figyelj!

A legjobb bicikli utak a hétvégi tekeréshez

Az egyik legjobb tavaszi, nyári program a kerékpározás, amit lehet egyedül, ketten, de akár családdal együtt is csinálni. Útközben van idő megnézni a városok és falvak nevezetességeit, megállni enni-inni, majd kis pihenő után folytatni az utunkat.

Foto: Depositphotos

Az egyik legjobb módja az alakformálásnak a bringázás, hiszen kellően megemeli a pulzust, és terepviszonytól függően formálja a lábunkat, a fenekünket, a vádlinkat és még a karunkat is. Izületi problémákkal élők is bátran elkezdhetik a tekerést, a lényeg úgyis a távolságon és az emelkedőkön van. Mi most olyan kerékpárutakat hoztunk, amiben kezdők, haladók és profik egyaránt kipróbálhatják magukat.

Alternatív „Balaton kör”

A legtöbb hobbikerékpáros életében már egyszer, kétszer, vagy akár többször is körbetekerte a magyar tengert. A maga 210 kilométeres távolságával ez igazán a profi szint, de néhány napra elosztva a kezdőknek is teljesíthető. Nyáron a a Balaton körbetekerését jól esik egy kis strandolással megszakítani, a tó körül jó minőségű bringautakon mehetünk. Egy idő után monotonn válhat a partok mentén haladni,  így mi a Balatonfűzfő – Veszprém – Balatonfüred útvonalat külön ajánljuk.

Ez a 46,7 kilométeres táv nagyjából 3-3,5 óra alatt teljesíthető és Veszprémben is sok a látnivaló. Érdemes felsétálni sétálj fel (nem mondjuk, hogy feltekerni, mert eléggé magasan van) a várhoz, ahonnan csodás a kilátás. Múzeumok és egyéb látnivalók is várnak itt ránk.  A vár mellett keresd fel a Tűztornyot is, majd folytasd az utadat a kerékpárúton vissza Balatonfüredre, ahol a Tagore sétányon fagyizhatsz egy jót.

Kis-Balaton kör

Ha a Balatont már sokszor láttad, keresd fel kistestvérét, azaz a Kis-Balatont. A Kis-Balaton a Balatontól délnyugatra fekvő, rengeteg természeti és kulturális értékkel bíró tájegység, ami védettség alatt áll. Tudtad, hogy a Kis-Balatonnál taláható Diás sziget szerepelt a Tüskevárban is? Bizony! Itt állt Matula bácsi kunyhója, amit vezetett túra során meg is lehet nézni, a Fekete István Emlékházzal egyetemben. Ha már erre tekersz, ne hagyd ki a Kányarvári-szigetet és az oda vezető, ikonikus hidat, ami a Kis-Balaton jelképe.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

baladrone (@baladrone) által megosztott bejegyzés

Tisza-tó kör

2020-ban adták át a Tisza-tó körüli kerékpárutat és a látványosra sikeredett kerékpár hidat, aminek köszönhetően végre tisztességesen végigtekerhető a 70 kilométer hosszú kör.  A Tisza-tó körül is ajánlott pihenőket beiktatni,  gyönyörködni a tájban, és az élővilágban. A táv nagyjából 4 óra alatt teljesíthető, utána érdemes felkeresni Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrumot is. A 7 hektáros parkban a helyi állatvilággal és a Tisza szabályozásáról szóló történetekkel ismerkedhetünk meg. A gyerekek állatsimogató várja,  testközelből találkozhatnak vidrákkal is.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tisza-tavi Ökocentrum (@okocentrum) által megosztott bejegyzés

Dunakanyar kör

A Budapest – Szentendre – Visegrád – Esztergom táv bár elsőre lehet, hogy soknak tűnik (71 kilométer), de ha 1-2 éjszakára megszállunk a környéken, már sokkal jobban hangzik ez a távolság. Szentendrén sétálhatsz a Duna-parton, ahol számos étterem, borozó, cukrászda vár, de felkeresheted a Skanzent is és megismerkedhetsz a régi paraszti élet szokásaival és népi hagyományaival. Visegrádon kihagyhatatlan élményt és panorámát nyújt a Fellegvár, kiállításokon láthatod az egykori királyok életét. Esztergom is „királyi” város, és ha már itt jársz,  átruccanhatsz a Mária Valéria hídon a közeli Szlovákiába is. Bár itt nincs mindenhol kiépített kerékpár út (Budapestről Szentendréig van), de biztonságosan megközelíthető mindegyik város a Dunakanyarban.

Velencei-tó kör

Kezdők is bátran bevállalhatják a Velencei-tó körüli bringázást, mert nem megterhelő, hiszen nincs benne emelkedő, és végig kerékpárúton lehet haladni. Közben gyönyörködhetünk a tóban, és ha melegünk lenne, megállhatunk Agárdon, Gárdonyban vagy Velencén strandolni egyet. Ha nem csak a tó körül tekernénk, felkereshetjük a Savajc keresztet, vagy a Bence-hegyi kilátót, de Pákozd-Sukoró sincs messze, ahol Arborétum és Vadaspark várja a látogatókat.

Ide is látogass el!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!