Miért szeretjük annyira a csokoládét?
A belgák krémesen, az angolok mentolosan, a németek töltelékkel, az olaszok szerelmesen, a magyarok mogyoróval szeretik a csokoládét Talán nem is létezik még egy olyan csemege, amely olyan régre visszanyúló történelmi háttérrel büszkélkedhetne, mint a csokoládé.
A 19. században változott a közízlés és az addigra már tekintélyes nagyságúra nőtt csokoládérajongók tábora vágyott arra, hogy kedvenc édessége lágyabb és krémesebb formában is élvezhető legyen. Ennek érdekében tejet akartak keverni a kakaóhoz, de a kezdetekben a kakaó és a tej összekeverése „nem ment simán”, hiszen a tej nedvességtartalma természetes ellensége a kakaónak. Ezt az „édes problémát” először 1875-ben a svájci Daniel Peternek sikerült megoldania a tej kondenzálása, sűrítése révén és így lehetővé vált a világ első tejcsokoládéjának elkészítése, amely napjainkra talán még lágyabbá, tejesebbé és krémesebbé vált.
Ebben a csokoládé fajtában már kevesebb, de legalább negyedrész kakaó származék és persze sok-sok tej, és cukor is van, amely az étcsokoládéval ellentétben a tejcsokoládét olyannyira lággyá és krémes teszi, hogy az a szájban szinte azonnal olvadni kezd. A tejcsokoládé édes ízéhez kifejezetten jól illenek az olyan krémes töltelékek, mint például a mogyoró vagy az eper krém, de meglepően érdekes íz hatást kelt az édes gyümölccsel, például sárgabarack ízesítéssel készített tejcsokoládé.#page2#
„Más a helyzet Itáliában, mert mi olaszok a szerelem jeléül ajándékozzuk a csokoládét. Olaszországban 1861-ben, a gazdasági nehézségek miatt a romantikus olajokban gazdag mogyorót kevertek a kakaóhoz és néhány évvel később így készült el a híres „giandujotti”, amely először a piemonti karneválon volt kapható.” – mondja Gianni. „Erre a hagyományra építenek a ma már világszerte híres olasz mogyorós vagy a cseresznyés és likőrös pralinék, amelyeket a kávéházakban az espresszo kávéhoz adnak. A kicsi arany vagy ezüstpapírba csomagolt pralinék mellé, 1922 óta a párok szerelmes üzeneteket csomagolnak egymásnak.” – teszi hozzá a közkedvelt olasz séf.
A híres belga pralinék, azaz csokoládé bonbon-ok készítésének hagyománya szinte egyidős az olasz tradíciókkal. Léonidas és Godiva kortársa, Jean Neuhaus ugyanis 1912-ben alkotta meg az első „kompakt csokoládé burkolatot”, így a belga mesterek szabadjára engedhették kreativitásukat és fantáziájukat és folyékony krémekkel, tejszínes nugáttal, krémes karamellel vagy a híres „gnache”-val tölthették meg a kis, szilárd csoki burkolatokat. Egy magára valamit is adó belga műhely legalább 70 féle szemet gyönyörködtető édes műremeket készít. Ezek valójában vajkrémből állnak, amelyet felvernek és emulgálnak, amíg különlegesen puha nem lesz, ezt követően, pedig Cointreau-val, kávéval, csokoládéval, ananásszal, vaníliával vagy málnával ízesítik.
Hozzászólás zárolva.