Minden egyes alkotása személyes süvöltés

…amellyel aztán Ezüst Leopárd-díjat nyert Locarnóban. A film két főszereplője, Tóth Orsi és Polgár Tamás pedig a franciaországi Angers-ben kapták meg a legjobb színészi alakítás díját. Témaválasztásával, elbeszélőmódjával és képi világával trendi rendezőként gyűjti a díjakat szerte a világon.

Van valami, amit én a színházból és Zsámbéki Gábortól, főiskolai osztályfőnökömtől tanultam, hiszen színészi diplomával a zsebemben kezdtem el a főiskola rendező szakát 1998-ban. Hogy minden anyagnak megvan a saját formája. Aki végiggondolja a filmjeimet, az látja, hogy mind másképpen néz ki, más módon van kitalálva. Az akarat, a filmcsinálási kényszer, ami működik bennem – hogy nekem dolgoznom kell, mert rosszul érzem magam, ha nem dolgozom -, nagyon személyes. Ha ebben az állapotban vagyok, akkor a végeredményben nem fogok csalódni. Én csak addig szeretnék filmet csinálni, amíg ezt a személyes ügyet érezni fogom. Ennek van ugyanis ereje, nem a formának. Az amúgy is mindig változik. A Johannát és a Szép napokat a forma szempontjából vagy filmnyelvileg nehéz összehasonlítani, mert teljesen más a kettő. Még akkor is, ha van valami közös bennük, hiszen az én munkáim. Nem akarok azonban olyan anyagokhoz nyúlni, amelyek már ismerősnek tűnnek, azok nem jelentenének kihívást számomra. Inkább olyan témákat keresek, amelyekkel szűz terepen mozoghatok. A Johanna is az volt. Szűz terep. Szabadság, amely nagyon sok kockázattal jár, de élveztem, hogy meg kell küzdenem ezekkel a kihívásokkal. Én akkor működöm jól, ha kihívások előtt állok. Van, aki azt szereti, ha békén hagyják, csak úgy tud dolgozni, én meg valószínűleg magam teremtem meg a falakat, amelyeket aztán le kell döntenem ahhoz, hogy előbbre juthassak.

A New York Times kritikusa két mondatot idézett a Johannából cannes-i tudósításában. Bizonyára ez tetszett neki a legjobban. Az egyik: „Megérkezett-e már a májam?” A másik: „Meneküljünk az urológiára!”