Minden egyes alkotása személyes süvöltés

Nagyon szépet írt a filmről, és ez a két szlogen maradt meg benne. Ezt is leírta. Hogy erre sokáig emlékezni fog, ha az idei cannes-i mustrára gondol majd. A Johanna filmopera. Klasszikus értelemben nem operafilm. Fordítottam a szón, hogy közelebb jussak ahhoz, amiben ez a film különbözik egy operafilmtől. Itt a történetet én találtam ki, a librettóra én kértem fel a költőt, és én kerestem meg a zeneszerzőt, hogy itt ez a mű, ezt kellene megzenésíteni. Ez tehát egy kontrollált folyamat volt. A saját területén azonban mindkét alkotó a legteljesebb szabadságot élvezte, de úgy, hogy minden a film miatt történjen, és ne fordítva. Hogy egy zeneszerző írt egy operát, és az nekem annyira tetszett, hogy meg akartam filmesíteni.

Hét éve már, hogy filmeket rendez. Ez a hét év termett is eleget.

Szeretek gyorsan dolgozni. Nekem rosszat tesz, ha lassú vagyok, ha sokat nyammogok valamin. Ez a gyorsaság azonban nem valamiféle kapkodás, csak miután állandóan dolgozom, nincsenek szünetek, csak nulla percek. Következő filmemet, a Deltát például már tavaly télen meg akartam csinálni, csak nem jött össze rá a pénz. A külföldi malmok is lassan őrölnek. De volt közben egy ötletem, a Johanna, amit kevés pénzből is meg lehetett csinálni, még kevesebből, mint a Szép napokat. Most pedig ott tartok, hogy elolvastam a Delta másfél évvel ezelőtt született forgatókönyvét, és azt mondtam: újra kell írnom a történetet. Az alapok azonban változatlanok.

Közben német megrendelésre is forgatott egy rövidfilmet.

Egy részt a Lost and foundba. Ott is megpróbáltam valami olyat, aminek a tapasztalatai aztán átmentek a Johannába. A kettő együtt pedig, a tapasztalatokat illetően, remélhetően megjelenik a Deltában. Nagyon vallom azt a bergmani tételt, hogy filmkészítést csak filmkészítés közben lehet a leginkább megtanulni. Asztalnál nagyon nehéz. A németek hat fiatal kelet-európai rendezőt kértek fel, akik más módon látják országuk problémáit, mint ami eddig megszokott volt. A döbbenetes az a dologban, hogy ők ezt össze tudták hozni, pénzük volt rá. Hogy az ottani alapítványoknál megvan ez a fajta kíváncsiság. Azt mondták: a generáció legyen a gyűjtőszó, s nekem ez nagyon kapóra jött, hiszen ennek kapcsán sok mindent végig lehet gondolni. A Rövid ideig tartó csend – ezt a címet adtam a filmnek – egy nagyon furcsa viszony két testvér között. A lány (Tóth Orsi) lent marad vidéken, miközben a bátyja (Trill Zsolt) már Pesten lakik. Egy anyagból vannak gyúrva, és szerelemmel szeretik egymást. A Deltában ez izzó, forró, beteljesülő és elmúló történet lesz. Tesztelni akartam, hogy ez egy teljesen más környezetbe átrakva működik-e vagy sem. S mivel működik, tudom, hogyan lehet majd a Deltában tovább menni ezen az úton.