Minden egyes alkotása személyes süvöltés
A cannes-i siker után máris itt a következő: Brüsszelben, az Aranykor filmversenyen fődíjat kapott a film, amely a klinikai halálból visszatért, drogfüggő Johanna szerelmi történetét meséli el úgy, hogy Jeanne D’Arc áldozati alakját a Lipótmezőre helyezi. Legközelebb a dél-koreai Puchonban, a fantasztikus filmek fesztiválján mutatják be az alkotást.
A hongkongi Wong Kar-Wait is régóta kedveli.
Filmet csinál. Igazi mozit. Őszinteséget és személyességet érzek minden munkájában. A Csungking expressz, a Boldog együttlét vagy a Szerelemre hangolva ugyanolyan fontos volt számomra, mint legutóbbi filmje, a 2046. De más alkotókat is nagyon szeretek. Bunuelt, Fassbindert, Kubrickot, Tarkovszkijt, Fellinit, Pasolinit, Kim Ki-Dukot, bár ő nem annyira szeplőtelen. Van pár alkotása, amelyet nem könnyen ettem meg. Én azokat a filmeket szeretem, amelyeknek személyes süvöltése van. Most például Haward Hawks és Orson Welles filmjeit élvezem. És van egy thaiföldi rendező is, akire nagyon figyelek: Apichatpong Weerasethakul. Tropical Malady című filmje két fiú belső csatáit tárja fel. Tavaly láttam Cannes-ban. Lenyűgözött.
Egyszer azt mondta: forgatás előtt akkor nyugodt, ha nyugtalan.
Akkor kezdem el a filmet, amikor azt érzem, hogy már tudom, mit, hogyan akarok csinálni. Addig vagyok türelmetlen, amíg nincs meg a „miért”. Amint megvan, az „ahogy” már a csemege, a hedonizmus része. Akkor már nagyon jó minden kis részletet kitalálni.
SZABÓ G. LÁSZLÓ
Hozzászólás zárolva.