Minden nap csatázunk, harcolunk

Most, hogy a napokban emlékeztünk az 1956-os forradalomra, az erőszak, a harc jutott eszembe. Hogy van-e értelme, és hogy bizonyos dolgokat nem érhetnénk-e el verbális, lelki vagy netán fizikai erőszak nélkül. Mi lenne, ha csak úgy magától csordogálna az életünk, és nekünk nem kellene túl sokat tenni érte… Persze, ez nem lehetséges, a válasz már az első pillanatban kézenfekvő volt. De mégis, jó eljátszani a gondolattal.

Hogy mi lenne, ha nem kellene folyton az erőszak és a harcok formáival találkoznunk. Például a gyermekeink életében. Akikre egyébként úgy gondolunk, mint kis, ártatlan angyalokra, aztán bumm… látjuk, hogy a mi kis angyalunk nem is annyira békés már, hiszen verekszik az óvodában, iskolában, folyton kitesz valamit a kistestvére ellen, és amúgy kedvenc filmjei a pofonozós, géppisztolyos, izomkolosszusos mozik.

Még mielőtt a génekre vagy a szülőktől oly gyakran emlegetett „rossz társaságra” hivatkoznánk, mi lenne, ha körülnéznénk a saját portánkon? Tudniillik, hogy nem rontottunk-e mi el valamit. Nem érezhetett-e a gyerek a férj-feleség veszekedésekből valamit, nem látott-e elcsattanó pofonokat, vagy nem hagytuk-e túl gyakran a tévé előtt, hogy nézzen, amit akar. Eszünkbe juthatnak saját harcaink is a párunkkal, még ha ezek nem is véresen komolyak. Ki viszi le a szemetet, lehajtja-e a wc-ülőkét, és egyáltalán, ki viseli otthon a nadrágot?

Ám világunk nem csak ilyen apró csatákból áll, hanem óriási, több ezer emberéletet kioltó harcokból, amelyek ugyanúgy megmérgezhetik a lelkünket, mint a sokáig elhúzódó családi gondok. Vagy még jobban. A világ nem vette észre vagy nem akarta észrevenni az 1994-es ruandai népirtást, amelybe a nagyhatalmak így  nem avatkoztak bele. 200 ezer ember halt meg alig három hónap alatt, a nép nem fordulhatott senkihez segítségért. Pontosítok: egy emberhez mégiscsak fordulhatott, aki meg is mentett 1200 állampolgárt abba a hotelba menekítve, amelynek alkalmazásában állt. Szeretetből, szánalomból. Róla szól a Hotel Ruanda című film, és a mi egyik írásunk is.

Vannak azonban olyan háborúk, amelyeknek létezéséről nem tudunk biztosat. Ilyen a Homérosz által megénekelt trójai háború, amely számos kutató szerint lehetséges, hogy nem történt meg, legalábbis nincsenek róla bizonyítékok. Ahogy sokáig a II. világháború Lebensborn-babáiról sem tudunk biztosat.

A nagy harcok után meg kell pihennünk, a mindennapi harcok kiváltotta feszültség levezetésére pedig a legjobb eszköz a szerelem. Ha pedig most éppen életünknek nem része ez az érzelem, akkor varázsoljunk magunknak! Kristálytrükkjeinkkel ez is sikerülhet!