Facebook hozzászólás
262

Most majd Paksnál csobbannak a habokba a Duna szerelmesei

Paksról rajtol az Open Water Tournament (OWT) második versenye július 17-én. A Balaton átúszása után, és a gyékényesi bányató meghódítása előtt a versenyzőknek most a Dunában kell bizonyítaniuk. Nyílt vízben úszni persze egészen más, mint a medencében, izgalmasabb, és egyszersmind veszélyesebb is. Az elődök azonban már jól kikövezték ezt az utat is (bár a megjegyzés egy kicsit képzavaros), a legendás Schirilla György csak egy a hagyományt teremtők között, az évről évre megrendezett budapesti Utcalimpia már a tömegek számára is biztosítja a Duna átúszásának élményét.

Folyóvízi úszóverseny
Nagyon izgalmas nyílt vízben úszni, de nem szabad elfelejteni, hogy ez élővíz, és számos veszélyt tartogathat.( Fotó: depositphotos)

A paksi tempózással egy közel másfél évszázados hagyományt élesztenek újjá a szervezők: 1886 augusztusában a paksi származású, Daróczy báró és barátai egy új csárda nyitásának a hírére merültek a Duna vizébe és 7 kilométert úsztak egészen Uszódig.

A spontán eseményből hagyomány lett, a 90-es évektől kezdve Gyulai János, a Paksi Erőmű nyugalmazott mérnöke elevenítette fel a versenyt: társaival ő már egészen Kalocsáig úszott. Az OWT keretében is két táv között választhatnak a regisztrálók, a 7 kilométeres szakasz Uszódnál, a 15 kilométeres Kalocsánál fejeződik be.

Az OWT célja, hogy összekösse a turizmust a nyílt vízi úszással és professzionális körülményeket biztosítson, nemcsak profiknak. Az első versenyt június végén tartották a Balatonnál a Fűzfő- öbölben, augusztus 21-én pedig a gyékényesi búvártóban próbálhatják ki magukat az indulók.

Előtte és utána – Balaton és Gyékényes

A balatoni öböl-átúszásnak is komoly hagyományai vannak, leggyakrabban a Tihanyi félsziget és Balatonfüred között szerveznek versenyeket, de volt már példa a Balatonalmádi és Fűzfő közötti eseményre is, strand átúszás néven, utoljára 2011-ben. A Fűzfői-öböl a Balaton legészakibb része a keleti medencében. Az öböl a kedvező szélviszonyok miatt napjainkban egyébként is kedvelt helyszíne a vízisportoknak. Attól függően, hogy ki melyik útvonalat választja, a résztvevők három, illetve kilenc kilométeres távot tesznek meg.

Gyékényes a horvát határ közvetlen közelében, Nagykanizsától alig 30 perces autóútra fekszik. A gyékényesi kavicsbányák 1920 óta működnek a település határában, kavicsos medrüknek köszönhetően pedig olyan tiszták, hogy a víz alatti látótávolság a nyolc métert is eléri.

A bányatavak legnagyobbika a Kotró, melynek átlag mélysége 12-15 méter, a kitermelés közelében pedig akár a 25-30 métert is eléri. A tógazdák a látványosság kedvéért több megtisztított roncsot süllyesztettek el a vízben, így a merülő búvárok  motorcsónakot, autót és vízibiciklit is láthatnak. Az úszók így a kihívás mellett egyedi környezeti élményt is kapnak. A táv itt is három, illetve kilenc kilométer.

Paks – a járvány után először

A start helyszíne a Paksi Víziszínpad lesz, az indulókat a torlódások elkerülése érdekében négy különböző időcsoportban bocsátják útjukra. A rövidebb távon 840, a hosszabb távon 120 főnek nyílik lehetősége az úszásra.

„A sodrás megkönnyíti majd kicsit az úszók dolgát” – hívta fel a figyelmet Mezős Balázs főszervező.

A helyszín. Forrás: OWT
A helyszín. Forrás: OWT

„A paksiak számára a Dunának különleges jelentősége van, ezért is hagyomány a Duna átúszás megrendezése városunkban, ahol most az önkormányzat támogatásával a város lakói 50 százalékos kedvezménnyel próbálhatják ki magukat. Lehetőség lesz díjmentesen a Duna nem sportszerű átúszására is.” – mondta Szabó Péter Paks város polgármestere.

Kovács Antal, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, olimpiai bajnok is a sportesemény mellé állt. „Mindenki, aki tud úszni, és szereti a közösségi sportolást, annak jó lehetőség lehet ez a megmérettetés.”

A Duna nem versenyszerű átúszására idén már 26. alkalommal kerülhet sor. A paksiak egyik legkedveltebb programját utoljára 2019-ben – még a járvány előtt – tudta megrendezni Paks.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!