Facebook hozzászólás
622

Csillagjegyeken innen és túl

Mutasd a kisujjad, megmondom, ki vagy!

Talán meglepő, de a kisujjad alapján megmondható, melyik személyiségtípusba tartozol. Visszafogott vagy? Kiegyensúlyozott, netán energikus? Csak fordítsd meg a tenyered és megtudod a választ.

Ugye azt tudjuk, hogy a tenyerünk sok mindent elárul rólunk. Most azonban nem az életvonalakat kell megvizsgálnod, mindössze azt, hogy a kisujjad hogyan viszonyul a gyűrűsujjadhoz.

Fotó: Pinterest
Fotó: Pinterest

Ennek alapján 3 személyiségtípust különböztethetünk meg:

  1. visszafogott
  2. kiegyensúlyozott
  3. energikus

Akkor nézzük a különböző jellemzőket!

  • A:  Visszafogott – amikor a kisujj a gyűrűsujj első ízületének vonalában végződik

Az emberek, akik ebbe a csoportba tartoznak, nagyon visszafogottak és kissé intravertáltak, befelé fordulók. Nem tudnak könnyen megnyílni mások előtt, de ha sikerül, igazán pozitív csalódást okoznak a környezetüknek. Az ilyen típusú emberek ugyanis ragyogó személyiséggel bírnak. Ha elköteleződnek, maximálisan ott vannak szeretteik mellett – viszont cserébe ugyanezt el is várják tőlük. Zárkózottságukból adódóan, meglehetősen hűvösnek tűnnek az idegenek szemében, de ezt ők nem bánják, mert így megtarthatják azt a falat, ami mögé csak a barátok és a család láthat be.
Munkahelyeken ezért nem ők a legnépszerűbb kollégák, viszont igen hatékonak, mert csak a feladatra kocentrálnak.

Fotó: Pinterest
Fotó: Pinterest
  • B: Kiegyensúlyozott – amikor a kisujj magasabban végződik, mint a gyűrűsujj első ízületének                                              vonala

Az ebbe a csoportba tartozó emberek nagyon hűségesek és érzékenyek – úgy a szerelemben, mint az egyéb kapcsolataikban. Amikor beleszeretnek valakibe, a párjuk lesz az egész világuk, ezért aztán beleroppannak a szakításba, de nem könnyen váltanak munkahelyet sem. Az ilyen típusú emberek nagyon odaadóak, sokszor önfeláldozóak is. Barátságosak, kedvesek ismeretlenekkel is. Van bennük egy jó értelemben vett konokság is: amit a fejükbe vesznek, azt végez is viszik, ezért nagyon sikeresek az élet minden területén. Munkájukban elismertek, könnyen tanulnak, családjukért bármire készek, barátaiknak biztos bástyái. Összességében nagyon szerethető, nyugodt, konfliktuskerülő emberek, akik még nyomás alatt is képesek higgadtnak maradni.

 

  • C: Energikus – amikor a kisujj vége nem éri el a gyűrűsujj ízületének vonalát

Az ebbe a csoportba tartozó emberek optimisták, vidámak és élénkek. Sokszor felszínesnek tűnhetnek, mert igyekeznek az élet könnyebbik végét megfogni. De ez valójában arról szól, hogy szeretnek élni, jól lenni, és ezért próbálják kizárni a problémákat. Ennek folyományaként viszont  nagyon könnyen megbocsátanak, egyszerűen azért, mert nem akarnak senkivel se haragot tartani. Az ilyen típusú emberek nagyon energikusak, impulzívak, gyorsan változik az álláspontjuk – hangulatuknak megfelelően. Hajlamosak az egoizmusra, de ezt általában bájosan teszik. Jó a társaságukban lenni, mert szórakoztatóak, ám nehezen kötődnek. Könnyen esnek szerelembe, viszont könnyen is lépnek tovább. Munkahelyükön inkább delegálják a munkát, mintsem aktívan kivennék belőle a részüket. Egyszóval:  életművészek.

Persze, ahogy nem lehet 12-féle csoportba sorolni az embereket születési dátumuk alapján, úgy ebben a kis tesztben is lehetnek átfedések, de azért, ha éppen párt keresel, vess egy pillantást a kiszemelt kisujjára.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!