Nálunk ez a karácsonyi menü

Borleves és mititei

Családunk egyfajta arany évekként tartja számon, amikor nagyszüleim a harmincas években pár esztendőt Bukarestben töltöttek. Az ottani Rózsadombon egy frissen épült Bauhaus villában éltek, édesanyámmal, és későbbi nagybátyámmal, kellő jólétben. Nagyapám volt az egyedüli kereső, a bukaresti vagongyárban műszaki tisztviselőként kereste a kenyerét, az egyetlen fizetés nem csak a szűkebb család jólétét biztosította, de jutott házvezetőnőre és a gyerekek mellé pesztonkára is.

Abban az időben Bukarest volt a legnagyobb magyar város Romániában, keresettek voltak a magyar műszaki szakemberek, így került oda a mi családunk is. De nem csak magyarok, hanem bolgárok, törökök, németek, franciák és még számtalan náció alakította a román főváros sajátos multikulturális közegét és hangulatát akkoriban.

Anyám, ahogy későbbi nagybátyám is román iskolába jártak, nagyszüleim pedig nagy házat vittek akkoriban, sok-sok román baráttal. A helyi szokások észrevétlenül átszivárogtak családunk szokásai közé; így a karácsonyi ünnepi vacsora menüsora is Bukarestből származik.

Igen puritán, vagy inkább egyszerű ételek ezek, ezért is szeretem őket annyira.

Mindössze két fogásból áll, az első a borleves, a második pedig a mititei (ejtsed: mitité) tormával és foszlós házikaláccsal. (Hogy a desszert gyanánt fogyasztott mézeskrémes honnan való, azt nem tudom.)

A borleves egy gyengébb forralt bornak felel meg, mindig kizárólag fehérborból, benne csorgatott tojássárgája, a mititei pedig nem más, mint egyfajta kicsi kolbászka (darált marha és disznóhús, hagyma, fűszerek, összegyúrva, megformázva, és sütőben kisütve).

Gyerekként nagyon szerettem a tányérba kimért gőzölgő borleves fölé hajolni, mert ahogy a bor gőzét beszippantottam, mindig ellenállhatatlan köhögés tört rám. Azok voltak a szép karácsonyok.

(Szarvas György)