Gondolatok egy bor mellett
Nehéz szavak: IGEN-ek és NEM-ek
Kocsis-M. Brigitta műsorvezető, újságíró. Vagy ahogy ő mondja: „hivatásos mesélő”. Mert bármit csinál, valahogy mindig ott köt ki, hogy történeteket mesél: a televíziós és újságírói munkája során, a BorPortré interjúk alatt, az általa tartott képzéseken vagy éppen akkor, amikor verseket, novellákat ír. Vallja, hogy az élet történetek szövevényes hálója. Erről elmélkedik hétről-hétre egy pohár bor mellett. Ezen a héten arról, hogy egy érett és kiegyensúlyozott alapokon nyugvó kapcsolatban nem csak lehet, de kell is NEM-eket mondani.
Nemrégiben csodás leckében volt részem: kaptam és mondtam is NEM-et, egyetlen óra leforgása alatt. Amikor kívülről észrevettem a látszólag független eseményekben az analógiát, fontos tanulságok váltak láthatóvá a szemem előtt.
Először én kaptam a NEM-et. Valaki – mivel megváltoztak a körülményei – nyíltan és egyértelműen megírta számomra, hogy egy együttműködéstől el kell állnia, nem tudja vállalni a továbbiakban. Sajnáltam a dolgot, de végtelenül tiszteltem az illetőt, hogy nem eltűnt, elsomfordált, köddé vált – miközben én hetekig-hónapokig nyomozhattam volna utána, hogy mi történt –, hanem tisztán kommunikálta: ez most neki nem fér bele. Megköszöntem az őszinteségét, és elkezdtem áttervezni az életemnek azt a területét, ahol közösen dolgoztunk volna. Nem maradt bennem semmilyen rossz érzés, sőt: becsültem a másikat, hogy ilyen felnőtt és felelős módon járt el.
Nem telt bele egy óra, érkezett felém egy szívességkérés. Utánajártam, mennyi feladattal, plusz energiabefektetéssel járna nekem ezt teljesíteni és némi gondolkozás után arra jutottam, hogy ezt most jó szívvel nem tudom bevállalni. Megírtam az illetőnek, hogy sajnos nem tudok neki segíteni, nincsen most erre kapacitásom és remélem, hogy talál mást, aki segít neki – mivel nem volt nagyon specifikus a kérés, így erre nagy esélyt láttam. Pár perc múlva érkezett a dühös válasz, felhánytorgatva, ő mikor és miben segített nekem és, hogy kívánja, valóban hasznosan töltsem az időm, ha már neki nem segítek.
Először sokkolt ez a durva reakció, aztán rájöttem: ez nem rólam szól, hanem róla és arról, hogy nem tudja fogadni a NEM-et, számára ez durva bántás, a kapcsolat elárulásával egyenlő.
Egy érett és kiegyensúlyozott alapokon nyugvó kapcsolatban úgy vélem, nem csak lehet, de kell is NEM-eket mondani. Kifejezni a másiknak, ha valamiben nem értünk egyet, ha valamihez nincs kedvünk, ha valamit nem akarunk. Ez nem arról szól, hogy a kapcsolat vagy a másik nem fontos. Egész egyszerűen annyit jelent: „ez nekem jó szívvel, önazonosan most nem megy”. Sokkal érettebb cselekedet ez, mint duzzogva megcsinálni valamit, aztán állandóan felhánytorgatni. Sőt, higgyétek el, a NEM-ek mentén az IGEN-eink is értékesebbek lesznek: hisz akkor a másik valóban biztos lehet abban, hogy nem csak meghunyászkodunk, alámegyünk, belesimulunk a helyzetbe, hanem valóban akarjuk.
Hozzászólás zárolva.